Lopás miatt bűnügyi őrizetbe került egy kanizsai férfi

facebook megosztás

A rendelkezésre álló információk szerint a gyanúsított 2018. december 10-én 15 óra 40 perckor Nagykanizsán, az Erzsébet téren buszjegyre kért pénzt egy férfitől, akinek figyelmetlenségét kihasználva elvette az erszényét és elszaladt. Ezt követően 2019. január 22-én a Kossuth Lajos téren kért pénzt egy idős nőtől, akinek a kezéből kikapta a pénztárcát és elfutott.

A férfi február 20-án délelőtt, szintén Nagykanizsán, a Dózsa György utcában lévő egyik üzletből lopott szeszes italt, azonban a biztonsági őr tetten érte - közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A helyszínre érkező rendőrök a 26 éves személyt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, majd bűnügyi őrizetbe vették.  

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.