Március végén kezdődik a Tavaszi Művészeti Fesztivál

facebook megosztás

Az összművészeti kezdeményezést 1998-tól rendezik meg Nagykanizsán, a rendezvény 2000-re a város kiemelt fesztiváljává nőtte ki magát. A több mint 20 év során számos híres művész és együttes ellátogatott a fesztiválra, melynek fő célja idén sem változik kulturális élményt nyújtani a város és környezete lakosságának, valamint a vendégeknek egyaránt. - Úgy igyekeztünk összeválogatni minden évben a közel két hét eseménysorozatát, hogy abba a művészeti paletta szinte minden szelete megjelenhessen. Ez 2019-ben is így lesz, hiszen a fotóművészet, a jazz és a színházművészet, a komoly- és könnyűzene és a népi kultúra is bekerült a repertoárba - fogalmazott Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója.

A helyi kulturális élet kiemelkedő egyéniségei, együttesei is rendszeresen lehetőséget kapnak a rendezvényen. Idén a nagykanizsai születésű Varga Dániel szaxofonos és zeneszerző mellett a dél-zalai zenészekből álló ORFF ütőegyüttes is fellép majd. - 36 főt számlál az ütőegyüttes, de ez három együttes ölel fel: az ORFF ABC-t, valamint a kis és a nagy ORFF-ot. Ezen a koncerten mind a három együttes be tud mutatkozni. Az abc-sek még csak most szeptemberben kezdték az ORFF-os pályafutásukat. Ők is nagyon izgalmas műsorral készülnek, hiszen hála Istennek vannak közöttük vonósok és fúvósok is - mondta Fekete Melinda Zsófia, az ORFF Ütőegyüttes vezetője.


Zorán, a Kossuth-díjas Berecz András, valamint Mácsai Pál és Lukács Miklós is fellép a Tavaszi Művészeti Fesztiválon

Az idei nagykanizsai Tavaszi Művészeti Fesztivál fotókiállítással veszi kezdetét március 25-én, majd Nagykanizsára látogat – mások mellett – Zorán, a Kossuth-díjas Berecz András, valamint Mácsai Pál és Lukács Miklós közös zenés irodalmi estjére is ellátogathatnak a művészetkedvelők.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.