Még 8 nap!

facebook megosztás

A Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszán gazdaságtudományi, informatikai és műszaki képzési területen is folytathatják tanulmányaikat a fiatalok. A felsőoktatási jelentkezést február 15-ig lehet kitölteni az E-felvételi oldalon,  a ponthatárok kihirdetése pedig júliusban lesz.

– Az alapképzések tekintetében a legfontosabb képzéseink közé az informatika tartozik. Mérnökinformatikus, illetve üzemmérnök-informatikus szakon tanulhatnak nálunk a hallgatók. Ezen kívül a turizmus-vendéglátás, valamint a vízügyi üzemeltetési mérnök szakunkra várjuk a diákokat. Ez utóbbi idén debütál, megfelelő hallgatói létszám esetén  2019 szeptemberében fogjuk először elindítani a képzést. Erre is olyan hallgatók, fiatalok jelentkezését várjuk, akik érdeklődnek a természettudományok iránt, nyitottak arra, hogy a jövőben, a jövő fenntarthatóságában gondolkozzanak. A turizmus szakot azoknak ajánljuk, akik „ki mernek állni”, mernek beszélni, nem ódzkodnak az idegen nyelvektől és szeretik az embereket. Az informatikát pedig egyértelműen azoknak javasoljuk, akik a matematikában is járatosak, nem ijednek meg tőle, s a számítástechnika világában otthon érzik magukat, szeretnek tervezni, programozni - nyilatkozta Dr. Tóth-Kaszás Nikoletta, a PEN kampuszigazgatója.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.