Minimálisan, de csökkent a bűncselekmények száma az elmúlt évben

facebook megosztás

Ülésezett a Nagykanizsa és Térsége Önkormányzati Társulás. A tanács tagjai ezúttal hat napirendi pontot tárgyaltak. A kistérség tavalyi és idei közbiztonsági helyzetéről a Nagykanizsai Rendőrkapitányság vezetője tartott rövid beszámolót. Berke László elmondta, hogy változott a bűncselekmények struktúrája, vagyis csökkent a vagyon elleni bűnelkövetések száma, viszont a személy elleni erőszakos cselekedetek aránya nőtt. 2018-ban a kistérség területén összesen 795 bűncselekményt követtek el, ebből a legtöbbet Nagykanizsán. A vidéki kistelepüléseken azonban nem jelentős a bűncselekmények száma.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.