Országos Innovációs Fórum Nagykanizsán

facebook megosztás

Minél többen szálljanak be az innovációs térbe – ez a célja annak az országos fórumsorozatnak, amely ma Nagykanizsára érkezett. A programban a kis- és középvállalkozások szakmai tájékoztatása és a partneri kapcsolatok kiépítésének segítése szerepel. A Honvéd Kaszinó Tükörtermében tartott rendezvényen mintegy 100 kanizsai és környékbeli vállalkozás képviselője vett részt.


Dr. Birkner Zoltán kiemelte: a program célja a kis- és középvállalkozások szakmai tájékoztatása és a partneri kapcsolatok kiépítése

A nemzeti kutatási és fejlesztési stratégiáról szóló előadással kezdődött az Innovációs és Technológiai Minisztérium országos fórumának nagykanizsai állomása.  Az országos rendezvénysorozat fő célja, hogy megfelelő és eredményes kapcsolat alakuljon ki a tárca, valamint a kis- és középvállalkozások között. – Ennek a mai napnak számunkra is nagy értéke van, hiszen nagyon sok információt nyerünk a vállalkozásoktól. A vállalkozásoknak is értékes ez a fórum, hiszen mindenkit bemutatunk, aki tud segíteni például nemzetközi pályázatok elkészítésénél, ingyenes szolgáltatásoknál, szabadalmi eljárásokra vonatkozó ügyeknél. Összehozzuk a szereplőket. Azt várjuk, és ez is a végső célunk, hogy egyre többen szeressenek beszállni az innovációs térbe - hangsúlyozta Dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke.

A felsőoktatási intézményekben – mások mellett a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszán – folyó duális képzések sikerességét is segítheti a széles körű összefogással megvalósuló rendezvénysorozat. – Nagyon fontos az egyetem számára, hogy a nagykanizsai kampusz egyre erősebb legyen. Az utóbbi néhány évben már sokat fejlődött a kutatásfejlesztési tevékenysége, elsősorban a víztechnológia, az információtechnológia, gazdaságtudományok és a turizmus területén. Ezt szeretnénk ma bemutatni, s szeretnénk megerősíteni a partnereinkkel való kapcsolatot. Azt is szeretnénk látni, hogy a cégek és az ipar részéről mik az igények az egyetemmel szemben - fogalmazott Dr. Vonderviszt Ferenc, a PEN rektorhelyettese. 

Bene Csaba, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum vezetője azt hangsúlyozta: nagy szükség volt Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal létrejöttére, hiszen így a vállalkozások számára is sokkal átláthatóbbá váltak a különböző pályázati lehetőségek. – A mostani uniós program előkészítése, a TOP-os programok előkészítése az úgy folyt, hogy megkérdezték az érintett településeket, az érintett polgármestereket, hogy mire lenne szükségük. S ennek köszönhetően olyan pályázati kiírások születtek meg, amelyek rendkívül hasznosak voltak - mondta Bene Csaba.

A rendezvénysorozat nagykanizsai ülésén mintegy 100 helyi és környékbeli vállalkozás képviselője vett részt. A március 6-ig tartó országos programot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is támogatja.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.