Szív küldi szívnek

facebook megosztás

A szerelmesek voltak főszerepben a BLG-ben. Az intézmény postapontján kedd óta várták Cupido szárnysegédjei az üzeneteket. – Boldog iskola vagyunk, és hivatkozni szoktunk a szeretetpedagógiára. Szerintem a szeretet és a szerelem egy tőről fakad – különösen diákkorban, amikor diákszerelemről is jó, ha tudunk beszélni. Éljen a diákszerelem, különösen Bálint-napon, Valentin-napon. Szeretjük a közösségi élményeket erőssé tenni - említette Balogh László igazgató.

A szeretetposta elnevezésű akciónak már nagy hagyománya van a BLG-ben. A diákok egy tanévben kétszer is küldhetnek egymásnak üzenteket – egyszer karácsonykor, egyszer pedig Valentin-napon. – Azt látjuk, hogy nagyon élvezik, mert viszik a lapokat, írják. Óránként borítottunk ki hatalmas levéltömeget a postaládákból. Ez egy kicsit visszatekintés a régi időkre. Ma már nem sok levelet ír az ember, inkább mobilon, számítógépen tesszük ezt. Ezzel kicsit visszamehetünk az időben, hogy hagyományosan milyenek voltak a levelek - tette hozzá Gölles Martin.

Az akció sikerét jól mutatja, hogy a 676 fős iskolában több mint ezer levél gyűlt össze az elmúlt napokban. – Sokkal személyesebb ez az egész, mint hogyha interneten keresztül küldenénk üzenetet. Aki esetleg bátortalan, az pedig névtelenül tud küldeni bármilyen verset, üzenetet - mondta Baróti Adrienn.

A Bálint-napi üzenetküldés gyökere az ókorig vezethető vissza. Az egyik legenda szerint Szent Valentin papként szolgált Claudius császár ideje alatt, aki bebörtönözte őt, mert ellenezte a császárnak azt a döntését, melyben megtiltotta a fiatal férfiaknak, hogy házasodjanak. Szent Valentin rabsága alatt összebarátkozott a börtönőr lányával, majd kivégzése előtt egy búcsúüzenetet küldött neki, melyet úgy írt alá, hogy a „A te Valentinod”.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.