T. K. baltával verte agyon a kiskutyákat, míg H. Zs. és a „haverok” a lépét rúgták le egy kanizsai fiatalnak

A kutyagyilkos nőt szerdán, Nagykanizsán vonják majd felelősségre, míg H. Zs. és a társai a Zalaegerszegi Törvényszék előtt fognak felelni a rugdosásért, és ugyanide várják holnap K. K. J. vádlottat is – ítélethirdetésre –, költségvetési csalás miatt.

Lerúgták a lépét egy kanizsai fiatalnak

Testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt megy holnap a Zalaegerszegi Törvényszék dr. Gergye Tamás vezette büntetőtanácsa elé H. Zs. és három fős társasága.

A vádlottak és a sértett 2018. július 18-án, baráti társaságukkal egy nagykanizsai vendéglátóhelyen szórakoztak. A II. rendű vádlott kivételével mindannyian ittassá váltak. A sértett 22 óra körül elindult haza, ám figyelmetlensége miatt magával vitte H. Zs. mobilját és a III. rendű vádlott karóráját is. Miután a két fiatal nem találta értékeit, telefonon kérték a sértettet, hogy menjen vissza hozzájuk. Mivel ez nem történt meg, H. Zs. és két ismerőse elindultak megkeresni. Amikor megtalálták a fiút és a nála lévő eszközöket, H. Zs. többször is megütötte az erősen ittas fiatalt.

Időközben a helyszínre érkezett a II. rendű vádlott is, aki a sértettet a bordái alatt megrúgta, majd ezt követően a vádlottak távoztak. A III. rendű vádlott azonban, szintén elégtételt akart venni, így, miután megtalálta az ekkor már sérült fiút, ő is többször – ököllel – megütötte. Erre a már távozni készülő H. Zs. és a IV. rendű vádlott ismét nekiestek a szerencsétlenül járt fiúnak, és ők is újra ütlegelni kezdték a sértettet. Végül, amikor észlelték, milyen állapotban van, bekísérték a sürgősségire, majd onnan haza.

A sértett másnap ismét elment a kórházba, mert gyengének érezte magát. Ekkor, az alapos vizsgálatok alapján megállapították, hogy – a II. rendű vádlott rúgásától – elrepedt a lépe, amit ezért el kellett távolítani.A holnapi elsőfokú, nyilvános előkészítő ülésen a vádlottak kihallgatása várható.

Ítélethirdetéssel folytatódik szerdán a „számlázással” vádolt K. K. J. és társai bűnpere

Szintén a Zalaegerszegi Törvényszék dr. Gergye Tamás vezette büntetőtanácsa, perbeszédek meghallgatásával folytatja szerdán a „számlagyáros” K. K. J. és társai büntetőügyét, akik az ügyészek szerint több, mint 178 millió forinttal károsították meg a Magyar Államot.

A vád szerint a II. és a III. rendű vádlottak egy kaposvári székhelyű gépjármű javítással, karbantartással foglalkozó cégben voltak érdekeltek. E cég, valamint az I. rendű vádlott K. K. J. ügyvezetése alatt álló két cég között – a vádlottak közös megállapodása értelmében – 2012 és 2013 között fiktív számlák születtek, az ebből keletkezett hasznot, 178 millió 481 ezer 236 forintot, azaz a fiktív számlák ÁFA tartalmát pedig a vádlottak egymás között elosztották.

Addig ütötte egy baltával a zsákban lévő kiskutyákat T. K., amíg már nem érzékelt életjelet felőlük

„Ember, megint mit tettél?”– tettem fel a kérdést, nagyjából magamnak a tavalyi esztendő novemberében. Mivel nem tűrte volna el – és most sem tűrné – a nyomdafesték, hogy véleményemet a segítségével vessem a papírra, így inkább nem írtam semmit, csak egy rövidke mondatot: tegye mindenki oda, dolgozza fel úgy ezt a rövidke „történetet”, ahogy tudja. Ezt továbbra is fenntartom, és csak a tényeket írom le, abban reménykedve: a Nagykanizsai Járásbíróság Domjánné dr. Kormányos Edit vezette büntetőtanácsa igazságot szolgáltat majd. Valódi igazságot…

T. K. – egy szentliszlói, 64 éves nő – 2013-ban fogadott be otthonába egy keverék fajtájú, nőstény ivarú kutyát. Az egyedül élő nőnek nem volt pénze az állat ivartalanítására, ezért a kutyát a forgási időszakban igyekezett elzárva tartani. Ennek ellenére a „Princess” névre hallgató kutya vemhes lett és 2018. március 5-én 7 kiskutyát ellett a nő udvarához tartozó, hátsó fészerben.

A munkanélküli, havi 44.000 Ft rendszeres jövedelemmel bíró T. K.a kiskutyák felnevelésével járó kiadásokat nem kívánta vállalni, ezért elhatározta, hogy az állatokat elpusztítja. 2018. március 06-án reggel – alkoholfogyasztást követően – magához vett egy virágföldes zsákot, majd abban elhelyezte a 7 darab, keverék fajtájú kölyökkutyát. Ezt követően a kiskutyákkal teli zsákot a lakóházához tartozó fészerbe vitte és a tulajdonát képező, 12 cm élhosszúságú baltával addig ütötte a zsákban lévő kiskutyákat, amíg már nem érzékelt életjelet felőlük.

Az elpusztított kisállatok tetemét tartalmazó zsákot az ingatlanához tartozó udvar hátsó részébe vitte, ahol a földet fűrészporral szórta meg, valamint benzinnel is meglocsolta, majd ráhelyezte a zsákot, amire még további fűrészport és újságpapírt szórt, majd azt benzinnel leöntve meggyújtotta. A Nagykanizsai Járási Ügyészség a nő ellen állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a dél-zalai város járásbíróságán: a holnapi, előkészítő ülésen T. K. kihallgatása várható majd.

Papp Attila