Tizennégy csapat, köztük a BLG az ESTÖRI Kreatív Történelmi Verseny döntőjében

facebook megosztás

Két napon át, február 21-én és 22-én tizennégy vidéki (Békéscsaba, Cegléd, Debrecen, Győr, Kaposvár , Nagykanizsa, Nemesvámos, Pécs, Ráckeve, Sárospatak, Sopron, Székesfehérvár), három határon túli (Kassa, Nagyszalonta, Révkomárom), valamint hat budapesti középiskola összesen harminc, háromfős csapata – kilencedik és tizedik osztályos diákok – mérte össze tudását az ESTÖRI Kreatív Történelmi Verseny középdöntőjében. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központjának dísztermében megrendezett eseményről  14 csapat jutott tovább az április 27-i, kismartoni döntőbe. (Fotók a versenyről itt elérhetők, és még frissítés alatt.)

Az idei téma: Hagyomány és modernitás – Sorsfordítók a 20. században, fókuszban az 1930-as évektől, a politikai jobbratolódástól a kommunista hatalomátvételen keresztül az 1956-os forradalomig és az azt követő megtorlásig tartó időszak áll. A 20. század történelmi viharait, politikai, ideológiai szélsőségeit sorsfordító személyek portréin, történetein keresztül tanulmányozzák a versenyzők.

Foki Tamás, a zsűri elnöke, a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium történelemszakos igazgatóhelyettese értékelésében kiemelte: „Azokat a képességeket szeretnénk fejleszteni, amelyek az iskolai oktatásnak nem mindig állnak a középpontjában: a kreativitást, a kooperációt, a kommunikációt és az önálló kutatómunkát. A verseny harmadik évada is alátámasztja, hogy jó úton járunk, hiszen rendkívül magas színvonalú, sokszor publikálásra alkalmas prezentációk és kisfilmek születtek,  néha teljesen ismeretlen, újonnan feltárt huszadik századi sorsfordítókról.”

A következő csapatokkal találkozhatunk a döntőben:

Iskola neve

Település

csapattagok

Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium

Békéscsaba

 

Véró Petra, Czinkota Fruzsina, Szűcs Anna. Felk. tanár: Horváth Csaba

Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Budapest, VIII. kerület

Vörös Emese, Kárpáti sára, Kovács Ajsa Petra. Felk. tanár: Tokár Gábor

BMSZC Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakgimnáziuma

Budapest, IX. kerület

Orosz Tamás, Varga Vencel, Zéman-Kiss Mátyás. Felk. tanár: Sós Ferenc

Tóth Árpád Gimnázium

Debrecen

Csató Bence, Fazekas Viktória, Silling Dorottya. Felk. tanár: Dr. Sztancs Lászlóné

Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium

Győr

Bedő Glória Vivien, Karcagi Ágnes, Zsoldos Barnabás. Felk. tanár: Barkó Gábor Ágoston, mentor Kohán Mátyás

Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium

Győr

Déri Barnabás, Horváth Dorottya, Rózsavölgyi Klára. Felk. tanár: Barkó Gábor Ágoston, mentor Mersits Vivien

Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola Kassa

Kassa/Szlovákia

Gerenyi Gergő, Kisiday Filip, Berta Dániel. Felk. tanár: Spišák Veronika

Batthyány Lajos Gimnázium

Nagykanizsa

Dömötör Zsóka, Fata Flóra, Orbán Dorina Kira. Felk. tanár: Alexa Mercédesz, Alexa Péter

Fehérlófia Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Nemesvámos

Dékmár Gergő, Gloch Zalán, Küronya Frigyes. Felk. tanár: Dr. Bagladi Orsolya és Molnár Lajos

Széchenyi István Gimnázium

Pécs

Monostori Áron, Uzsák Martin, Bakó Erik. Felk. tanár: Baracs Nóra

Ráckevei Ady Endre Gimnázium

Ráckeve

Darabánt Réka, Novák Botond, Olasz Ferenc. Felk. tanár:Mészáros Attila és Molnár László

Selye János Gimnázium

Révkomárom/Szlovákia

Zalka Virág, Szoboszlai Bálint, Kovács Kata Luca. Felk. tanár: Vajányi Orsolya, Elek József

Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium

Sárospatak

Molnár Dániel, Palánki Emese, Thomka Balázs. Felk. tanár:Remeczki Imre

Soproni Széchenyi István Gimnázium

Sopron

Salga Hanna, Töreki Milán, Vígh Hanna. Felk. tanár: Robotka Csaba, mentor Szentpéteri Tamás

 

A verseny együttműködő partnerei a Klebelsberg Központ, az MTA Történettudományi Intézete, az MTA Könyvtár és Információs Központ, az Edubase, valamint a Nemzeti Levéltár.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.