Torna Zsuzskával

facebook megosztás

Kutyával tornáztak a kiskanizsai iskola másodikosai. A felelős állattartásról, különösképpen a kutyákkal való helyes viselkedésről már hónapok óta tanulnak az intézmény második osztályos diákjai. A gyerekekhez tegnap egy terápiás kutya látogatott, aki a testnevelés órán együtt mozgott a fiatalokkal.

A diákok nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is ismerkednek az ebekkel. A négyéves yorkie, Zsuzska nemrég tette le a terápiáskutya-vizsgát. A menhelyről mentett kisállat otthona az újudvari Vadudvar, ahol hamar kiderült az emberek iránti szeretete. – Ott derült ki igazából, hogy ő mennyire szeret emberek között lenni, mennyire szereti a csoportokat, a simogatást, a kedveskedést, szépen veszi el a falatot, amivel kényeztették, és ekkor jött az ötlet, hogy meg kellene próbálni, mert ő ezt bírni fogja, szeretni fogja csinálni. Nemcsak velem szeret dolgozni, hanem másokkal is – mondta el kérdésünkre Schné Tamásné Tóth Mária terápiáskutya-felvezető.

A terápiás kutya sokféleképpen tud segíteni. Az állat fizikai jelenléte egy-egy unalmasnak tűnő foglalkozást is megkönnyít, sok esetben pedig a lelki segítség is nagyon fontos. A kiskanizsai iskola diákjai szeptembertől tanulnak a felelős állattartásról. – Elkezdtük mi ezt rajzokkal, pályázatokkal, rengeteg órán beszélgettünk, kutyás könyveket olvastunk, mentettünk kutyust, mert betévedt egy ide, az udvarunkra, és nagyon féltek tőle – mesélte Dobriné Péterfai Ildikó tanító.

A gyermekek trükköket is gyakorolhattak Zsuzskával, aki örömmel teljesítette a tanulók utasításait is. Az osztály tervei között egyébként egy kutyaiskola és a menhely meglátogatása is szerepel.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.