Új szerelme lett a fiúnak – az elhagyott barátnő és családja alaposan begorombult

facebook megosztás

Új szerelmet talált magának egy fiatalember, ebből lett aztán a baj. Hogy a hoppon maradt, volt barátnő – és a családja – nehezen tudta feldolgozni a szakítást, az enyhe kifejezés: kétszer is garázdasággá fajuló ordibálás és kiabálás, majd verekedés lett a vége a „viszontlátásnak”. A részletekről megyénk főügyészségének sajtószóvivőjét, dr. Pirger Csabát kérdeztem.

2017. szeptember 20. napján, pontosabban már meg nem határozható időpontban Keszthelyen, a Deák utca és a Széchenyi utca kereszteződésében, a piros lámpánál állt meg a gépkocsijával a fiatalember, aki utasként szállította édesanyját és új választottját. Amikor az utcán sétáló, 26 éves „régi” barátnő – a büntetőügy II. rendű terheltje – és az V. rendűként megvádolt anyja meglátták a gépkocsit, odamentek és ököllel ütni kezdték az ablaküvegeket és a szélvédőt. Amikor a fiú új barátnője lehúzta a kocsi jobb első ablakát, hogy kiszóljon a két vádlottnak, azon a terheltek benyúltak, és elkezdték tépni a sértett haját: cselekményüket a fiú kocsiban ülő édesanyja és egy, a helyszínen lévő rendőr beavatkozására hagyták csak abba.

A fiatalember és barátnője egy hónappal később, 2017. október 24. napján, 19 óra körüli időpontban Hévízen tartózkodtak – barátaik társaságában – egy kávézóban, amikor a vendéglátóhelyre érkezett a hoppon maradt barátnő, valamint annak családja is. A 26 esztendős lány apja, a büntetőügy 46 éves, I. rendű vádlottja rövid időn belül pénzügyi vitába keveredett a fiatalemberrel, melynek alapja valójában a lánya miatti, magánjellegű konfliktusuk volt. A vita során az apa két alkalommal, ököllel ütötte állon a fiút, miközben a lánya ismét rátámadt a fiatalember új barátnőjére, akit ököllel egyszer megütött.

Közben a helyszínre érkeztek a megtámadott fiatalember szülei is, majd valamennyien kimentek a kávézóból, ahol az utcán az elhagyott barátnő, valamint két lánytestvére (a III. rendű, 18 éves, valamint a 24 esztendős IV. rendű vádlottak), hátulról megtámadták a fiatalember barátnőjét: ököllel ütötték és a haját tépték. A verekedőket végül a családtagok választották szét.A család ellen a Zalaegerszegi Járási Ügyészség garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.