Yours Truly futás kanizsai módra

facebook megosztás

A finn kezdeményezésű nemzetközi akcióhoz már évek óta rendszeresen csatlakozik az egyesület, idén azonban némileg szakítottak a hagyományokkal, hiszen mindenki maga választotta meg, hogy mennyit fut.

Már a kora reggeli órákban szorgoskodtak a szervezők a Zöldtáborban, hiszen – kanizsai sajátosságként – helyben sütött fánk és lángos is várta a Yours Truly futás résztvevőit. A kilométergyűjtő akció egyben szintfelmérő is volt a sportolók számára. – Kicsi könnyítést tettek a szervezők a rendszerbe, hiszen bármennyi kilométert lehet most futni, s ezeket a kilométereket összegezzük a végén. Egy hivatalos felületen ezt akár be is lehet diktálni. Ez egy kilométergyűjtő verseny, s egy állapotfelmérőnek is számít a télen, most megtudhatjuk, hogy ki hogy áll - fogalmazott Léhart Zoltán, a Kanizsai Futóklub alelnöke. 

A közösségi akcióhoz csatlakoztak a kanizsai Spartan harcosok is, akik gőzerővel készülnek a március utolsó hétvégéjén a Csónakázó-tóhoz visszatérő akadályfutó versenyre. – Örülünk ennek a lehetőségnek, hogy itt lehetünk. Egy külön Spartan edzést is fogunk tartani a közösségi futást követően. S azt gondolom, ez a március 30-31-i rendezvényre, amikor itt lesz közel 10 ezer versenyző és várhatóan ugyanennyi látogató, annak egy nagyon jó előkészítése ez. S egy nagyon jó edzés arra, hogy aki ott indulni fog, az feltud itt készülni - nyilatkozta Horváth István, a KonTuRplusz Egyesület elnöke.

Az idei kanizsai Yours Truly futáson 58-an vettek részt. A sportolók végül összesen 650 kilométert és 340 métert tettek meg.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.