Zalába jöttek potyázni a fővárosi fiatalok

Egy vonyarcvashegyi fogadóban potyázott két, Budapestről érkezett fiatal: ettek, ittak, egy teljes hétre meg is szálltak, végül, mikor fizetni kellett volna, akkor nemes egyszerűséggel közölték, hogy nincs pénzük. Csakhogy ez csalás, ugyanis, ha az ember már eleve tudja, hogy nincs pénze fogadóban megszállni, mégis bejelentkezik, és úgy tesz, mintha minden rendben lenne, a végén pedig nem fizet, az bűncselekmény. A bűnügy részleteiről dr. Pirger Csabát, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivőjét kérdeztem.

Egy huszonéves, pesti férfi és barátnője 2017. május 19-én, egy vonyarcvashegyi fogadóba – illetve, annak kemping részébe – jelentkeztek be azzal, hogy több napot kívánnak ott eltölteni. A fogadóban összesen 13 napot töltöttek, ételt és italt is fogyasztottak. A fogadóban 6 éjszakát szobában töltöttek, amelynek ára 52.620.-Ft volt. Mikor az általuk bérelt szobába egy korábban, előzetesen foglaló és bejelentkező vendég érkezett, ők úgy nyilatkoztak, hogy tovább akarnak maradni, ezért a következő 7 éjszakát lakókocsiban töltötték, amelynek ára 51.968.-Ft volt. További 47.780.-Ft értékben fogyasztottak ételt és italt, míg az idegenforgalmi adó az eltöltött vendégéjszakák után 10.400.-Ft volt.

A fogadó tulajdonosa már a 6. éjszaka után kérte, hogy fizessék ki a szoba árát, de a terheltek azt közölték vele, hogy a személygépkocsijukat javítják, emiatt pénzzel nem rendelkeznek. A terhelteknek összesen 194.500.-Ft-ot kellett volna távozásukkor a fogadó tulajdonosának kifizetni, 2017. május 25. napján. Ekkor azt közölték a tulajdonossal, hogy Londonból kapnak majd pénzt, amelyet azonban azért nem tudnak elhozni, mert délután 16 óráig kellene a bankba érni. A tulajdonos felszólítására még ugyanaznap, egy tartozáselismerő nyilatkozatot tettek közjegyző előtt, amelyben a tartozásukat elismerték azzal, hogy 2017. június 2. napjáig a teljes összeget megfizetik. A terheltek a fennálló határidőre eltöltött vendégéjszakák, valamint az étel és italfogyasztás után a tartozásukat végül nem egyenlítették ki, és az már eleve sem állt szándékukban.

Ugyanis, mikor a terheltek a fogadóba bejelentkeztek, jövedelemmel nem rendelkeztek és így nem is állhatott módjukban az általuk igénybe vett szolgáltatás megfizetése. Ezt igazolja az a tény is, hogy a két vádlott már a 2015. és 2016. esztendőkben sem rendelkeztek bejelentett jövedelemmel. A terheltek a vonyarcvashegyi kempingbe való bejelentkezésükkor, hamisan azt a látszatot keltették, hogy az általuk igénybe vett szolgáltatást meg tudják fizetni. Ezzel a magatartásukkal a fogadó tulajdonosát tévedésbe ejtették és neki kárt okoztak, amely okán a Keszthelyi Járási Ügyészség csalás miatt emelt vádat a fővárosból érkezett fiatalok ellen a Balaton-parti város járásbíróságán.

Papp Attila