Zalai Hírlap - Keszthely befogadná a Red Bull Air Race-t

facebook megosztás

Keszthelyt és környékét javasolja Nagy Bálint, Keszthely alpolgármestere az idei Red Bull Air Race helyszínének, amiről levélben tájékoztatta is a szervezőt - közölte szombati számában a Zalai Hírlap.    

A lap felidézi: a budapesti Főpolgármesteri Hivatal a napokban közleményben tudatta, hogy Tarlós István főpolgármester tájékoztatta a repülős verseny szervezőit: a rendezvény körülményeinek elégtelensége miatt a főváros nem tudja az engedélyeket kiadni a júliusra tervezett eseményre. A főpolgármester alternatívaként javasolta a szervezőknek a Duna-kanyar vagy valamelyik nagyobb magyarországi tó környéket.    

Keszthely alpolgármestere ezek után közösségi oldalán tette közzé, hogy levélben fordult a repülős világbajnoki versenyt szervező Hungaroring Sport Zrt. vezetéséhez, javasolva, hogy lehetséges helyszínként vizsgálják meg a Balaton nyugati medencéjét is.     

Keszthely, a sármelléki repülőtér, valamint Hévíz szállodakapacitása akár alkalmassá is teheti a területet a rendezvény megszervezésére - jelezte Nagy Bálint.     

Az alpolgármester a Zalai Hírlapnak elmondta: pénteken telefonon egyeztetett a versenyt szervező cég elnök-vezérigazgatójával, akivel abban egyeztek meg, hogy megvizsgálják a lehetséges helyszíneket. Hangsúlyozta: a szakmai döntés után hatástanulmányokat is kell végezni, ezután lehet csak a részletekről beszélni.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.