29 nap és visszatérnek a harcosok

Tavaly Európa legnagyobb Spartan Race versenyét tartották Nagykanizsán, idén pedig kétnapos kihívással érkezik a Csónakázó-tóhoz az Amerikából indult terep- és akadályfutó verseny. Az eddigi regisztrációk alapján mintegy 10 ezer sportolót várnak a március 30-31-ei megmérettetésre a szervezők.


Hamarosan újra spártai kiáltástól lesz hangos a Csónakázó-tó partja

A 2017-es és 2018-as európai versenyek közül a Spartan Global szövetség a kanizsai sprintet választotta a legjobb rendezésűnek és minőségbiztosításúnak. A szervezők idén is szeretnék a tökéletességet, így például óránként induló buszjárat is segíti majd a kijutást. – Bízunk benne, hogy ismét több ezer ember fog kilátogatni a CsótoNKra. A versenyzők létszáma már körvonalazódik, s többen érkeznek, mint tavaly. Ez azt jelenti, hogy több mint nyolcezer versenyző lesz, s bízunk bene, hogy legalább ennyi látogató is. Arra kérünk majd mindenkit, aki kilátogat az eseményre, hogy lehetőség szerint a buszokat vegye igénybe, hiszen azokat direkt erre az eseményre fogjuk elindítani - nyilatkozta Horváth István, a KonTuRplusz Egyesület elnöke.

Az ezúttal kétnapossá bővített versenyen nemcsak a sprintszámban mérhetik majd össze tudásukat a modernkori spártaiak, hanem a szuper kategóriában is, ami hozzávetőleg 13 kilométer futást és mintegy 25 akadályt jelent majd.– A pályával kapcsolatban rengeteg kérdést kaptunk: volt, aki érdeklődőt, hogy ugyanez lesz-e a sprintpálya, mint tavaly. Természetesen a válasz az, hogy nem. Ez egy teljesen különböző pálya lesz. Máshol lesznek és nem is ugyanazok az akadályok lesznek, mint tavaly, vagy csak egy részük fog megegyezni. A szuperpálya természetesen teljesen új lesz, hiszen szupertávunk tavaly nem volt, s ott kétszer akkora távolságról van szó, mint a sprint esetében - tette hozzá Sisak Zsófia, a Spartan Race Hungary versenyigazgatója.

A nagy érdeklődés miatt a verseny már március 30-án, szombat reggel 7 órakor elrajtol. Nevezni március 24-e, 23 óra 59 percig lehet a Spartan Race honlapján.