Átadták a felújított Fő utcát Újudvaron

facebook megosztás

A magyar kormány támogatásának köszönhetően az utóbbi időben korszerűsítették a közvilágítást Újudvaron, megújult a faluház, valamint az egykori iskola épületét is felújították. A település Fő utcáját most mintegy 100 millió forintból korszerűsítették. – Most már olyan állapotban volt az út, hogy szinte balesetveszélyes volt. Én azt gondolom, hogy az utolsó pillanatban érkezett ez a nagy segítség, amely a településünkre érkezett. Így nagyon örülünk, hogy sikerült ez a pályázat. S remélhetőleg jövőre a folytatása is el fog készülni. Ez pedig a falu végig tartó Dózsa György utca lenne, majd pedig a remélhetőleg a TV toronyig is elkészül ez az út - fogalmazott Jakab Sándor, a település polgármestere.


A magyar kormány támogatásának köszönhetően hamarosan újabb útszakaszokat hozhatnak rendbe Újudvaron

Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő az ünnepélyes avatón elmondta: a kormány kiemelt figyelmet fordít arra, hogy minél több pályázati forrással segítse az alsóbbrendű utak felújítását és a falvak felzárkózását. – 2020-ig összességében útfelújításra mintegy 400 milliárd forintot fogunk fordítani a közútkezelőn keresztül. S ezen kívül még nagyobb figyelmet próbálunk fordítani a vidéki, főleg az alsóbbrendű utakra. Ennek egyik jelentős része a Magyar Falu Program keretein belül használható 50 milliárd forint, amelyik várhatóan évről évre rendelkezésre fog állni, sőt, lehet, hogy kicsit ennél több is lesz.

A település vezetőinek tervei szerint az útfelújítási munkákat még idén folytatják. Céljaik között szerepel ­– egyebek mellett –, hogy rövid időn belül megfelelő minőségű út vezessen a falu fő turisztikai látványosságához, a principális völgyében található TV toronyhoz.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.