Autós találkozó március idusán

Autós találkozót tartottak pénteken az egyik bevásárlóközpont parkolójában. A rendezvényen autós limbó és felvonulás is volt.

A városban nagy várakozás előzte meg a Márciusi Ifjak Autós Találkozót, de az ország több pontjáról is érkeztek résztvevők, több mint száz autós. Voltak, akik kifejezetten a négykerekű felhozatalra voltak kíváncsiak.

– Nagy autókedvelők vagyunk. Én igazából a férjem által csatlakoztam ehhez a rendezvényhez, mert ő az igazi rajongó, engem pedig húzott magával. Azért jöttünk el, hogy megnézzük, milyen autók vannak itt, ezen a rendezvényen – mesélte Domján Adél.


A programra, és természetesen az autókra sokan kíváncsiak voltak

Másokat – az autócsodák mellett – a társaság is vonzott.

– Szeretem az autókat is, de inkább az emberek miatt jöttem, ugyanis van itt egy társaság, amelyik csak ritkán tud összejönni. Ez a program teljesen jó arra, hogy régi barátok, haverok összejöjjenek, és elbeszélgessenek. Nemcsak az autókról, hanem az élet dolgairól is – vélekedett Lengyel Dániel.

A szervezők célja is hasonló volt: lehetőséget szerettek volna teremteni az autósoknak, hogy jobban megismerjék egymást és a Kanizsán fellelhető autóritkaságokat.

– Úgy gondoltuk, régen volt már Kanizsán ilyen rendezvény, ezért szerettük volna magát az autós közösséget egy kicsit erősíteni, valamint egy kis szórakozást, pihenést összehozni – mondta az Outlaw Company autós társaság képviseletében a szervezők egyike, Szabó László.

A találkozót különböző programok is színesítették, mint például a városban kuriózumnak számító felvonulás, de volt autós limbó is.