Bor és pogácsaversenyt tartottak

facebook megosztás

Nagy volt a sürgés-forgás a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban, a csaknem hatvanfős klub tagjainak nagy része megjelent a rendezvényen. A programnak 30 éves múltja van, klubvezető szerint ennek az a titka, hogy a föld, a szőlő és a sütés szeretete bennük él. 

– Amíg mozgunk, élünk, a szeretet tartson össze bennünket. A szeretet legyen az, ami összetart mindenben. Szeretni kell a munkát, azt, hogy főzünk otthon a családnak, mert máskülönben mindig mérget adunk. Akár bor, akár étel, higgyék el – nyilatkozta Páder Sándorné, a Vasutas Nyugdíjas Klub vezetője.

A harapnivalókat bíráló ítészek nehezen jutottak dűlőre, hiszen sajtos, medvehagymás, sőt, részeges pogácsa is volt, de végül minden nevező nyert. A borversenyre pedig 19 mintát adtak le a gazdák, ezek értékelésekor a zsűri tagjai egyebek mellett a technológia fontosságára is felhívták a figyelmet.

– A fehérek között bizony találkoztunk egy-két olyannal, amely esetében szerencsés lenne edényt változtatni. Lehetne saválló, de a tapasztalat az, hogy még mindig a régi fahordóban készül a bor - mondta el Ábrahám János borász.

Czinki Ferenc, a Da Bibere Zalai Borlovagrend tagja tanácsokkal is szolgált a gazdáknak. – Általában a hibák legtöbbször a vegyes boroknál jelentkeztek. Meg kell választani a szüret idejét, és fajtánként kell szüretelni, nem egybe szüretelni mindent. A túlérett és az éretlen szőlő rontja egymást – árulta el Czinki Ferenc borász. A borversenyen 4 arany, 4 ezüst, 9 bronz minősítést, valamint 2 oklevelet adtak át a gazdáknak.  

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.