Búcsúi szentmise Szent József főünnepén

facebook megosztás

Búcsúi szentmisét tartottak az Alsótemplomban annak védőszentje, Szent József főünnepén.

A búcsú keretében az elmúlt egy hétben több lelkiségi programot is szervezett a Szent József Plébánia. Az ünnepi rendezvénysorozat a tegnap esti szentmisével ért véget, amelyet Vaslabán Csaba atya mutatott be. Mint mondta: Szűz Mária jegyese, Jézus nevelőapja nyitott, az Isten szavára figyelő ember volt, aki szó nélkül engedelmeskedett az Úr akaratának.


Vaslabán Csaba: Az ima ne csak egy monológ legyen, hanem párbeszéd Istennel

– Ez nagyon fontos lenne a mai korban is, amikor elég individualisták vagyunk, és az önmegvalósítást, valamint a saját egyéni érdekeinket helyezzük állandóan az előtérbe. De vajon tudunk-e arra figyelni, Istennek mi a célja, a terve velünk? Ahhoz, hogy ezt megértsük, imádkozó embereknek kell lennünk. Imádkozni kell, de nem monológot mondva, hanem párbeszédet folytatva Istennel. Elmondom, ami a szívemben van, de meghallgatom azt is, Ő mit mond. Isten szólhat hozzám a Szentíráson keresztül – akár egyedül olvasom, akár a vasárnapi szentmisén hallgatom –, de lehet, hogy egy álom formájában, vagy mint a lelkem mélyén egy sejtelem – hangsúlyozta Vaslabán Csaba.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.