Cél az ország további intenzív fejlődése

facebook megosztás

A következő évek gazdaságáról és államháztartási kilátásairól szóló konferenciát megelőzően a polgármesteri hivatalban tájékoztatták a sajtót. Itt Dénes Sándor úgy fogalmazott, a gazdaság mindennek az alapja. – Nagyon fontos nyilvánvalóan a gazdaság, ha az ország gazdasága jól működik, az hatással van a települések, így Nagykanizsa városának gazdaságára is. Azok a fejlesztések, melyek itt folyamatban vannak, ezekhez a kormányzatnak a segítsége és támogatása szükséges – mondta el Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere.

A konferenciának sokadik alkalommal adott otthont a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza, mely a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségével és a Nagykanizsai Szakképzési Centrummal együtt egyben szervezője is volt az eseménynek. – A hallgatóinknak nagyon sokszor beszélünk arról, hogy a különböző kormányzati, államháztartási, költségvetési dolgok milyen mértékben befolyásolják például a turizmust is, és hogy ennek az államháztartásnak milyen prioritásai vannak, az bizony befolyásolja azt, hogy mi potenciális turisztikai szakembereket nevelő intézmények is és majd a hallgatók is hogyan tudnak boldogulni – fogalmazott Dr. Tóth-Kaszás Nikoletta, a PEN kampuszigazgatója.

Dr. Kovács Árpád, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának oktatója, a Költségvetési Tanács elnöke elmondta, a jelenlegi gazdasági feltételek lehetővé teszik, hogy folytatódjanak az ország által elkezdett programok. – Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nincsenek kockázatok. A kockázatok zöme azonban nem belső kockázat, tehát a gazdaság sérülékenysége az utóbbi években csökkent Magyarországon. Elsősorban a kockázat az, hogy képesek vagyunk-e az innovációban, fejlődésben, a versenyképességben, a hatékonyságban egy újabb fordulatot végrehajtani – nyilatkozta Dr. Kovács Árpád egyetemi tanár, a Költségvetési Tanács elnöke.

A rendezvénysorozat célja, hogy a gazdaság szereplői megismerjék azokat a rájuk váró feladatokat, amelyek az ország további intenzív fejlődését szolgálják.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.