Cseresnyés az MTA megújításáról

facebook megosztás

A Magyar Tudományos Akadémiáról is szó volt az interpellációk között hétfőn az Országgyűlésben.     

Brenner Koloman (Jobbik) arról beszélt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szándékos tönkretételének következő felvonása 2018 végén zajlott, amikor Palkovics László innovációs miniszter nem vett részt az akadémia közgyűlésén. "A tudás és értelmiségellenes" gőzhenger idén sem szünetelt, a miniszter nyilvánvalóvá tette, hogy a kutatóintézeti forrásokat nem kívánja biztosítani, s ezzel a kutatóhálózatok működése végveszélybe került. Azt kérdezte, mi szükség van minderre, számít még valamit a tudományos szféra nemzetközi versenyképessége? Mi lesz a félbemaradt kutatásokkal, és a kutatók egzisztenciájával?    

Cseresnyés Péter, az innovációs tárca államtitkára szerint a felszólalás a Jobbik hitelességi válságának újabb lenyomata. Hónapok óta összeborulnak azokkal, akik már Kóka János idején a földdel tették volna egyenlővé az MTA egyes kutatóintézeteit. Az MTA megújítása kapcsán egyértelműen kifejtette a kormány, hogy mi a célja. Ez nem más - mutatott rá, mint, hogy a hazai kutatásfejlesztés és innováció az eddigieknél hatékonyabban járuljon hozzá Magyarország fejlődéséhez, a hazai kutatások száma emelkedjen, több szabadalom szülessen, a megújuló intézményrendszer pedig jobb eredményekre legyen képes. Március 8-án közös szándéknyilatkozatban rögzítették, hogy a mindkét fél számára megfelelő megoldás kidolgozása már csak részletkérdés függvénye - emlékeztetett, s kérte, várják meg a tárgyalások eredményét.

MTI
 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.