Fussuk végig az országot, de eljuthatunk a Holdig is!

facebook megosztás

Szerencsére egyre többen vagyunk, akik rendszeresen futunk, túrázunk, gyalogolunk. Ezek a sportok kortól, nemtől, testsúlytól függetlenül bárki számára élethosszig űzhetők. Segítségükkel rengeteg betegség megelőzhető, nem utolsó sorban tökéletes lehetőséget biztosítanak arra, hogy a mindennapi gondokat ki tudjuk szellőztetni a fejünkből – írja beköszöntőjében a nagykanizsai Lubics Szilvia, az országfutás védnöke.

A futás, gyaloglás alkalmával kiszabadulhatunk a természetbe, lehetőséget kapunk arra, hogy csak önmagunkkal legyünk, vagy, ha inkább úgy szeretnénk mozgás közben akár barátainkkal is beszélgethetünk egy jót – folytatja a Magyar Becsület Renddel kitüntetett hosszútávfutó fogorvosnő.

Tíz napon keresztül zajlik péntektől kezdődően a kilencedik Országfutás, amelyen az egyik cél az, hogy a résztvevők száma elérje a húszezret.

A szervezők a legutóbbi, októberi alkalommal is ezt várták, de akkor kevesebben (15 426) jelentkeztek, igaz, a teljesített össztáv viszont így is meghaladta a kitűzött 200 ezer kilométert (200 461 km). A húszezres részvételi szám mellett a másik cél most is a 200 ezer kilométer elérése.   

A rendezvényen bárki ingyen részt vehet, ha regisztrál az orszagfutas.hu oldalon, és március 15. és 24. között teljesíti az általa vállalt távot.   

„Kicsiknek és nagyoknak, futóknak és kocogóknak, sétálóknak és túrázóknak, súlytól, nemtől, kortól függetlenül most több mint egy hét áll rendelkezésükre teljesíteni a vállalásukat, sőt ha több alkalommal futnak, még többet be tudnak tenni a közös kilométergyűjtő kosárba” - olvasható a szervezők közleményében.   

Az első Országfutásra 2015 márciusában került sor. Akkor közel négyezer résztvevő 46 733 kilométert teljesített, ami több mint hússzorosa a 2246 kilométer hosszú országhatárnak.

MTI - orszagfutas.hu   

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.