Három nap és ismét a harcosoké a Csótó

facebook megosztás

Békésen várja a Csónakázó-tó és környéke a hétvégi Spartan Race nagykanizsai futamára érkezőket. Az előkészületek javában tartanak, néhány akadálypálya pedig már el is készült. – Eddig minden a legnagyobb rendben, az ütemtervnek megfelelően haladnak az építési munkálatok. Természetesen mindig vannak megoldandó feladatok, akármennyire is próbál az ember előre dolgozni és felkészülni a lehetetlenre. Mindig – ezt már tapasztalatból tudom mondani – akad valami váratlan. Szerencsére, ettől függetlenül a tervtől nem tértünk el, és továbbra is szépen zajlanak a munkálatok. Itt a háttérben már látható, hogy pár akadály a fesztivál területén felépült. Ugyanez a helyzet az erdőben is – mondta el Sisak Zsófia, Spartan Race Hungary versenyigazgatója.


A Multiring már elkészült a futamra

A szombati program rendhagyó módon egy Super távval indul, ez része a Spartan közép-európai regionális bajnokságnak. Vasárnap a Sprint-re érkezőket várják, a gyerekeknek futamait pedig mindkét nap megrendezik. – Az előzetes regisztrációk alapján úgy néz ki, hogy ismét csaknem tízezer versenyző lesz itt a két nap folyamán, de még várunk azért jelentkezőket. Bízom abban, hogy a gyerekek is kedvet kapnak, és akár a helyszínen is benevezik őket  a szüleik. Abban is bízunk, hogy mivel jó idő lesz – hasonlóképpen, mint tavaly – közel ennyi látogató is érkezik majd – fogalmazott Horváth István, KonTuRplusz Egyesület elnöke. 

A futamra nemcsak a versenyzőket hívják, hanem az érdeklődőket, szurkolni vágyókat is, akiknek külön programokkal készülnek a szervezők. A rendezvény helyszíne külön buszokkal is megközelíthető, a járatok húszpercenként indulnak a Kanizsa Centrumtól. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.