Horváth Ildikó: az egészséges alvás az egészséges élet része

Az egészséges alvás az egészséges élet része, erről mégis kevés szó esik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára az alvás március 15-i világnapjának alkalmából rendezett eseményen. 

Horváth Ildikó azt mondta, a nyugati világ technológiai átalakulása olyan alvási szokásokat alakított ki, amelyek nem természetesek az emberi szervezetnek.     

Mivel a megfelelő alvás fontos az egészséghez, mindenkinek saját felelőssége, hogy időben feküdjön le aludni - közölte, hozzátéve, a felnőttek ezzel példát mutatnak a gyerekeiknek.    

Az államtitkár kitért arra is: a Három generáció az egészségért pályázat célja, hogy javuljon az egyes települések lakosságának egészségi állapota. Előrehaladni együttműködésben, közös döntésekkel lehet - emelte ki Horváth Ildikó.    

G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke közölte, az európai uniós felnőtt lakosság 29,6 százalékának, a magyar lakosság 31,3 százalékának van alvásproblémája.    

Az eseményen kiosztott közlemény szerint májusban alvásterapeuta képzés indul Magyarországon. A képzés megkezdéséhez szakirányú felsőfokú végzettséggel kell rendelkezni, a teljesítéséhez pedig három év gyakorlati idő is szükséges.    

A rendezvényen bemutatták az alvásról, alvásproblémákról szóló Magyar Alváskönyvet, és átadták a Sleepfriendly Hotel (Alvásbarát Szálloda) díjat, amelyet a Hilton Budapest és a Mala Garden Siófok nyert el.

MTI