Huszonkét ország harcosai gyűltek össze a Csónakázó-tónál

facebook megosztás

Már a bemelegítésnél sem spóroltak az erejükkel a harcosok. A Spartan Race kanizsai futamának első napján mintegy 3500 versenyző mérettette meg magát, köztük voltak a terep- és akadályfutó sorozat legjobbjai is, hiszen a Csónakázó-tó körül rendezett kihívás része volt a Spartan közép-európai regionális bajnokságának. – Ez az idei első verseny, ha összességében nézzük, akkor több mint 10 ezer versenyzőnk van. Bontásban: a Superen több mint 3500, a szombati sprinten 5200 és ehhez jön még legalább 1500-1600 gyermek - mondta Mayer Viktor, szervező.

Egymás mellett harcolva legyőzni az akadályokat és a testi korlátokat. Ez jellemezi a modernkori spártaiakat. A résztvevő csapatok közül az egyik legnépesebb táborral a kanizsai NK Warriors regisztrált, és tagjai közül többen kiváló időeredménnyel zárták a futamot.– A csapat felkészülésével teljes mértékben elégedett vagyok. Azt gondolom, hogy mindenki sikerrel fogja venni az akadályokat és élvezni fogják a versenyt. Egyre többet fejlődnek a kezdetek óta. Az időmmel elégedett vagyok, nem is gondoltam volna, hogy ezt a hosszabb távot így, 1 óra 45 perc alatt teljesíteni tudom - tette hozzá Varga Zsolt, az NK Warriors felkészítő edzője. 


Együtt, előre...ez a Spartan Race   Fotó: Gergely Szilárd

A következő magyarországi Spartan-futamot Eplényben rendezik. A kanizsai versenyzők közül többen a Veszprém megyei településen is megmérettetik magukat. – Eddig úgy gondoltam, hogy nem lesz több versenyem az idén, de most már elképzelhető, hogy igen. A verseny teljesítése mindig erőt ad, mindig feltölt energiával, így most úgy látom, hogy lehet lesz még - fogalmazott Tóth Péter, az NK Warriors tagja.

Az utánpótlásról is gondoskodnak a Spartan Race szervezői, hiszen gyerekfutamokat is rendeznek. A fiatalok lelkesedésére sem lehetett panasz, bátran néztek szembe az akadályokkal. – Át fogok menni az összes akadályon. Sehol sem állok meg. S nagyon gyorsan fogok futni - fogadkozott Honti Tamás. A Spartan Race tavaly szervezett először futamot Nagykanizsán, és a debütáló megmérettetést rögtön a legjobb rendezésűnek és minőségbiztosításúnak választották az európai versenyek közül. Az idei futam már kétnapos, vasárnap a sprintereké a főszerep, akkor 8 kilométeres távon 20 akadályt kell legyőzni a sportolóknak. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.