Internetfiesztára várják csapatok jelentkezését

facebook megosztás

Internetfieszta lesz a Halis István Városi Könyvtárban. A bibliotéka – a megyei könyvtár felhívásához csatlakozva – hirdet baráti társaságok, családok, osztálytársak; gyerekek és felnőttek részére játékos vetélkedőt.

A résztvevők az interneten versenyeznek majd, de lesznek olyan feladatok is, amelyek megoldásához nem a neten, hanem a könyvtári könyvek közt kell kutakodni. A szervezők március 20-ig, jövő szerdáig várják a négyfős csapatok jelentkezését Nagykanizsáról és a térségből. A kétórás internetfieszta március 23-án 9 óra 30 perckor kezdődik a Halis-könyvtárban, a rendezvény végén pedig értékes ajándékok találnak gazdára. A kezdeményezés célja a digitális írástudás terjesztése és az internethasználat lehetőségeinek bemutatása.

– Már minden megtalálható az interneten, de a könyvtáraknak és nekünk könyvtárosoknak fontos, hogy segítsünk a felhasználóknak ebben az információdömpingben „jól” megtalálni azt, amit keresnek. Ez egyébként konkrét feladatunk is: segítjük a könyvtárlátogatókat, az iskoláscsoportokat, a felhasználókat a releváns információk megtalálásában. Az internetfiesztának is ez lesz a lényege: a feladatsorok, gondolom, úgy lesznek összeállítva, hogy ki kell szűrni majd a legfontosabb információkat – mondta el kérdésünkre Bognár Csilla könyvtári csoportvezető.

Jelentkezés, bővebb információ: info@nagykar.hu; +3620/929-4240

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.