Ismét dobogós helyen végzett egy országos megmérettetésen Gerencsér Gergő Tamás

Ezen az alkotásokat a magyar zászlóhoz és címerhez, vagy a Rákóczi-emlékévhez kapcsolódóan kellett elkészíteni jeles történelmi személyiségek életéről. Pályázni határon túlról is lehetett, a műveket pedig több kategóriában várták. Gerencsér Gergő Tamás második helyezése egyben a legjobb anyaországi eredmény is lett a kategória korcsoportjában. Az ünnepélyes díjátadót március 16-án, a magyar zászló és címer emléknapján tartották a Várkert Bazárban.


Gerencsér Gergő Tamás a Nemzetstratégiai Kutatóintézet ünnepi rajz- és esszépályázatán ért el második helyezést

– Ez egy esszé- és rajzpályázat volt. Több kategória volt, mint például középiskola, egyetem – én a középiskolaiba neveztem. Rákóczi-emlékév van, de én nem ebben a témában adtam be a pályázatomat, hanem Királyi Pálról írtam egy életrajzi művet. Helyszíneket, magát a személy életét mutattam be. Erről szólt a pályázatom – mondta el Gerencsér Gergő Tamás, a Zsigmondy-iskola tanulója.