Jó évet zárt a HONSZ nagykanizsai klubja

facebook megosztás

A Tüttő János Nótaklub két énekese nyitotta meg a HONSZ Nagykanizsai Hadigondozottak Klubjának idei első ülését. Az 1997-ben alakult egyesület tagjai egyebek mellett beszámolót hallhattak az elmúlt év eseményiről is. – A rendszeres klubdélutánokat megtartottuk, az általunk betervezett koszorúzások, megemlékezések január 12-én, illetve május utolsó vasárnapján és mindenszentekkor végre lettek hajtva. Emellett én képviseltem a tagságot az önkormányzat által szervezett rendezvényeken – mondta el Gerencsér József, a HONSZ elnöke. A kanizsai hadigondozottak klubjának jelenleg negyvenkilenc tagja van, gyűléseiket pedig minden hónap első szerdáján tartják.


A közelgő nőnap alkalmából az egyesület hölgytagjait is köszöntötték

Dénes Sándor polgármester beszédében köszönetet mondott az egyesület tagjainak és elnökének tevékenységükért, valamint a nemzeti ünnepeken való részvételükért. – A hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák egyesülete városunkban, Nagykanizsán évek óta nagyon jól működik, és ez köszönet önöknek és köszönet az egyesület vezetőjének, hogy rendszeresen találkoznak, elbeszélgetnek, ünnepelnek, meghallgatják egymást – fogalmazott Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere. A közelgő nőnap alkalmából az egyesület hölgytagjait is köszöntötték. A kanizsai hadigondozottak klubja idén is folytatja hagyományos programjait.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.