Kilencedik portyájukra készülnek az oskolások

facebook megosztás

A IX. Thúry Portya nyitónapján a kultúráé lesz a főszerep, a Canischa zenekar még az egykori kanizsai várkapitány tiszteletére készített zeneművet is bemutatja majd az érdeklődőknek.

A kanizsai hagyományőrző vitézek szerint testi és lelki felfrissülésre, megújulásra is kiváló lehetőséget nyújt a Thúry Portya, ami minden évben új programokkal bővül. A tavalyi – országos rekordnak számító – szablyacsata után idén Thúry György életét és vitézségét bemutató szvitettel várják majd az érdeklődőket. – A Canischa zenekar komolyan készül a rendezvényre, külön dalokkal, amelyeket Thúry György tiszteletére írtak. Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy Kossuth-díjas énekmondó, Kátai Zoltán is jön és fellép a rendezvényünkön. De, aminek én még különösen örülök, hogy a területi tartalékos katonák és a Magyar Honvédség is toborzóirodával, sátorral fog majd megjelenni, s a portyánkon is részt vesznek majd. Azt gondolom, hogy ezzel is szintet lépünk - fogalmazott Vörös András, a Thúry Vitézlő Oskola vezetője.


Cseresnyés Péter elmondta: történelmi hőseink élete különösen jó példaként szolgálhat a mai magyar fiataloknak

A IX. Thúry Portya fővédnöke, Cseresnyés Péter kiemelte, történelmi hőseink élete különösen jó példaként szolgálhat napjainkban a mai magyar fiataloknak, ezért is igazán fontos az a munka, amit a vitézlő oskolások végeznek Nagykanizsán. – Példaként kell állítani őt, mert bár látszólag csak egy helyi közösséget védett, s értük harcolt, Nagykanizsáért vagy előtte Várpalotáért ottani kapitányként. De nem csak ezeket a kis közösségeket védte, hanem azt az örökséget, amit ő is magyar örökségként, a keresztény magyar kultúra örökségeként élt meg. Ezt a tiszteletet kell neki megadni, s a tiszteleten túl példaként kell állítani elénk - fogalmazott a politikus.

A IX. Thúry Portya kulturális programjai április 5-én, délután fél ötkor kezdődnek az Erzsébet téren. Másnap Nagykanizsáról Orosztonyig gyalogolnak a portya résztvevői, a program kísérőrendezvényei között pedig lovasverseny is lesz, amelyre terepbiztos lovasok még jelentkezhetnek.   

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.