Kísérletekkel és bemutatókkal ünneplik a víz világnapját a Soós-központban

facebook megosztás

Izgalmas kísérletekkel és interaktív bemutatókkal ünneplik a víz világnapját a Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-Fejlesztő Központban. A csütörtöki és pénteki foglalkozásokra 200 résztvevőt regisztráltak a szervezők.

Minden kérdésükre választ kaphattak az érdeklődők a Vécsey utcai laboratóriumban, ahol egyebek mellett az is elhangzott: Nagykanizsán nagyon jó minőségű, megfelelő keménységű az ivóvíz, ráadásul sokkal gazdaságosabb is, mint a palackozott változat.


Még munkahelyi kollektíva is regisztrált a víz világnapi programra.
A felnőtteknek dr. Galambos Ildikó mesélt a víztisztításról

– Az ásványvizet szállítani kell, palackozni kell, a palackokat utána kezelni kell – az ezek által okozott szennyezés pedig nagyon nagy problémát jelent az egész világon. Ne járuljunk ehhez hozzá, előzzük meg, és inkább igyunk csapvizet – hangsúlyozta dr. Galambos Ildikó kutatásvezető.


A gyerekek előtt egy új világ tárult fel a mikroszkóp segítségével

A víz világnapi programokon résztvevő csoportok nemcsak a fenntarthatóságról és a vizek védelméről hallhattak, hanem megismerhették a laboratóriumban használt eszközöket, és érdekes kísérleteket is láthattak.

A Zrínyi-iskola harmadikosainak tetszését a látványos bemutatók nyerték el a leginkább, de a mikroszkópos vizsgálatot is élvezték.

– Láttam mozgó állatkákat, és megvizsgáltunk egy hajszálat is, aminek nagyon különleges felülete volt. Nagyon érdekes volt – mesélte Radics Lili.

A Soós-központban pénteken, a víz világnapján is óránként váltják majd egymást a csoportok. A bemutatókra 200 résztvevőt regisztráltak, többségében oktatási intézményeket és két óvodás csoportot is.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.