Közlekedjünk biztonságosan!

facebook megosztás

A kerékpárosok, gyalogosok és a többi közlekedő biztonságát is szolgáló írott és íratlan normákról előadást is tartottak a HSMK-ban. Az esemény szervezőnek az volt célja, hogy a megszerzett, illetve átismételt tudással és a szabályok betartásával megelőzhetőek legyenek a közlekedés legvédtelenebb résztvevőit érő balesetek.  Az előadáson a kerékpárok kötelező felszereléséről éppúgy szó volt, mint arról, hogy mit kell tenni bizonyos közlekedési helyzetekben.


A szabályok betartásával megelőzhetőek lennének a közlekedési balesetek

– A gyalogosok figyeljenek arra, hogy az úttesten történő közlekedésük, tehát egy átkelés során tartsák be a szabályokat. Olyan információkat is szeretnénk átadni nekik, hogy bizonyos szituációkban mi az, amire figyelni kell. Szeretném, hogyha az előadás végére az általam elmondott tapasztalatokat hasznosítanák, mégpedig oly módon, hogy nemcsak a saját magukra vonatkozó szabályokat tartanák be, hanem odafigyelnének a közlekedés többi résztvevőire is, tehát tulajdonképpen a közlekedésnek egy olyan magasabb fokára jutnának el, hogy akár egy szituációban, egy másik közlekedőnek a hibáját is tudják esetleg korrigálni, javítani – mondta el Lovkó Balázs baleset-megelőzési főelőadó. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.