Kuriózum Kanizsán

facebook megosztás

Ősbemutatót láthatnak a kanizsaiak március 30-án, jövő szombaton a Felsőtemplomban. Az érdeklődők a Magyarországon is csak ritkán előadott Dániel-játékot nézhetik meg. A középkori liturgikus drámában mintegy 250 diák szerepel majd, köztük a nagykanizsai Piarista-iskola tanulói.


A fellépők közt lesz a kanizsai Piarista-iskola mindhárom gimnáziumi kórusa (Fotó: Facebook)

Négy év után ismét Nagykanizsa ad otthont a katolikus iskolák kórustalálkozójának március végén. A hagyomány több mint 20 évvel ezelőtt indult a kanizsai Piarista-iskolából.

– A találkozót eleinte gregorián kórusok részére hirdettük meg, majd kibővítettük a kört az egyházi iskolák énekkaraira is – meséli Ráczné Bella Cecília pedagógus, a rendezvény szervezője. – Nagykanizsán utoljára 2015-ben volt kórustalálkozó, amelyet az elmúlt években Budapesten és Mosonmagyaróváron is megszerveztek.

Idén hat intézmény mintegy 350 diákja fakad dalra a dél-zalai városban: az ország szinte mindegyik piarista gimnáziuma, valamint a Budakeszin működő Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium is részt vesz az eseményen.

– A vendégeink a tervek szerint már pénteken megérkeznek.A közös programjaink közt – természetesen a próba mellett –táncház is szerepel. Maga a találkozó másnap, szombaton 9 óra 30 perckor kezdődik a Felsőtemplomban. Az énekkarok10-10 perces műsorral készülnek, ezeket bárki megnézheti, aki kedveli a kórusmuzsikát. A fellépők közt lesz a kanizsai Piarista-iskola mindhárom gimnáziumi kórusa, így a Schola Gregoriana Calasanctiana, a Piccolo Kamarakórus és a Mathia Károly Vegyeskar is.

A program folytatásaként fél öttől egy ősbemutatót láthatnak az érdeklődők a Deák téri templomban: a Dániel-játék igazi kuriózum, Magyarországon is csak ritkán adják elő.


A Dániel-játékot mintegy 250 diák adja majd elő (Fotó: Facebook)

– Ez egy középkori liturgikus dráma, amely az Ószövetségből ismert Dániel próféta történetét dolgozza fel – magyarázza Ráczné Bella Cecília. – Igazi zenei csemegéről van szó, amely nagyrészt egyszólamú tételekből áll. A jelmezes misztériumjátékot a budapesti, a mosonmagyaróvári, a kecskeméti és a nagykanizsai piarista gimnázium mintegy 250 tanulója adja elő hangszeres kísérettel, a kórusokat Melegh Béla karnagy vezényli.

A diákok már lázasan készülnek a világ első operájaként is emlegetett Dániel-játék kanizsai premierjére, amelyre a szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Nemes Dóra

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.