Összeszedték a szemetet a kanizsai diákok

facebook megosztás

A kőrösisek az iskola szűkebb és tágabb környezetében is felszedték és összegyűjtötték a szemetet. A környezetvédelmi akciót a diákok kezdeményezték.  – A gyerekek kerestek meg azzal, hogy segítsek nekik, hogyan tudnának minél többeket toborozni a hulladékgyűjtéshez. Én a diákönkormányzatot segítő munkatársként melléjük álltam, és végül az egész felső tagozat csatlakozott hozzájuk – fogalmazott Orbán Viktorné, a Kőrösi-iskola diákönkormányzatot segítő munkatársa.

Az ötlet 8. osztályos lányoktól származik. – Igazából úgy kezdődött, hogy a barátnőmmel, Annával először karácsonykor a hajléktalanokhoz mentünk ételt osztani. Akkor jött az ötlet, mi lenne, ha több ilyen programot szerveznénk. Abból lett ez az iskolai program is - árulta el Goda Napsugár.

A kőrösisek még a környező utcákban is felszedték a szemetet, de így tettek a Kiskanizsai-iskola diákjai is. A kiskanizsai intézmény örökös ökoiskola, az itt dolgozók és tanulók mindig odafigyelnek a környezet tisztaságára. – Minden évben csatlakozunk a TeSzedd! mozgalomhoz, ez az iskolánk életében szinte már hagyomány. A diákönkormányzat fogja össze ezt a munkát ebben a tanévben is. Nem csupán az iskola közvetlen környezetében szedjük össze a szemetet, felosztottuk Kiskanizsa központi részeit is – mondta el Daniné Rádóczi Erika, a Kiskanizsai-iskola diákönkormányzatot segítő munkatársa.

Az alsósok az iskola udvarát, a felsősök pedig a környező utcákat, a templomkertet, a focipályát és a posta környékét is megtisztították az osztályfőnökök vezetésével.  

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.