Óvodások és iskolások körében népszerűsítette a környezettudatosságot a Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesület

facebook megosztás

A szemléletváltozás elérést két nyertes projekt segítette, mindkettőben élményközpontú feladatok és versenyek is voltak. A kanizsai egyesület Türje, Batyk, Bélbaltavár óvodásai, illetve Lenti, Lovászi és Muraszemenye általános iskolásai körében tartott foglalkozásokat a környezettudatos életformáról és a szelektív hulladékgyűjtésről.

– Az óvodásoknál természetesen három korcsoportról beszélhetünk, hiszen nem lehetett ugyanazt a dolgot „elsütni”. Az volt a legfontosabb, hogy az óvodásoknál játékos formában szervezzük a programot, hiszen az ovisok fő létformája a játék.  Megpróbáltuk úgy motiválni ezeket a kis csöppségeket, hogy ezek a történetek, amelyek a szelektív gyűjtéssel kapcsolatosak, egy kis nyomot hagyjanak bennük vagy akár az egész családjukban, környezetükben is. Így hívjuk fel a szelektív gyűjtésre a figyelmüket - említette Benedek Miklós, a Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesület elnöke.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.