Rendhagyó történelemóra a Zsigmondy-iskolában

facebook megosztás

Érdeklődve hallgatták a diákok a Mindszenty József zalai éveiről szóló előadást. Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása 1917 és 1944 között Zalaegerszeg apátplébánosa volt. A róla szóló, rendhagyó történelemórát az intézmény egykori tanára, Hóbor József tartotta. – Magyarországon tulajdonképpen 1947 és 50 között kiépül a kommunista diktatúra, az állampárt, és annak egyik eleme az egyházak elleni támadás. A legenigmatikusabb személy, éppen Mindszenty volt, aki ellen a pert lefolytatták – József pedig  Mindszenty-kutató. Ezért hívtuk őt meg, hogy a gyerekekhez a korszakot közelebb hozza – mondta el Marosi Attila, a Zsigmondy-iskola történelemtanára.


Az előadó Hóbor József, az intézmény egykori tanára volt

A Vas megyei származású Mindszenty József a magyar katolikus egyház egyik legnagyobb XX. századi alakja volt. A nyilas és a kommunista hatalom is üldözte, mert szembeszállt velük és ragaszkodott az egyház társadalmi szerepének megőrzéséhez. – Ő egy sok lábon álló, keresztény, szocialista, legitimista elveket is valló ember volt, tehát nemcsak tagadta a kommunizmust vagy a liberalizmust, hanem építő elméletei és javaslatai is voltak a világról – fogalmazott Hóbor József tanár, történész. A következő rendhagyó történelemóra március 13-án lesz, akkor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Zala megyei vonatkozásait mutatják be, valamint a magyar katonai hagyományőrzés népszerűsítése érdekében huszárbemutatót és kiállítást is rendeznek.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.