Riersch Zoltán: Március..., március idusa

2019. márc. 15.

Végre vége a télnek. Szép volt, de elég volt belőle. Az idei tél olyan volt, mint a szeszélyes asszony. Adott mindent, amit adnia kellett, csak hát nem akkor, nem úgy, mint amikor szükséges lett volna.

Karácsonykor sütött a nap, s a minap esett a hó. A fehér hópehelyfüggönyön át alig látszódott a tavaszi kikelet. Pedig a Deák téri galambok tekintete olyan mosolygós, olyan langymeleg, mint amilyennek kellene lennie a márciusi napsütésnek.

Férfitársaimmal együtt letudtuk első tavaszi kötelezettségünket, megadva módját a most már hóvirág és ibolyamentes ünnepnek. Ki kötelességszerűen, csak úgy rutinból, mások érzelemből, szeretetből, figyelemből.

Furcsa volt az idei nőnap. Néhány éve ilyentájt tele volt a város hóvirágárusokkal... Ja kérem, a természetvédelem. Mondhatnám, szebb is a gerbera, a szegfű, és illatosabb a rózsa, csak hát az ünnephez, a tavaszköszöntőhöz, mindig hozzátartozott a hóvirág, a tőzike, a korai ibolya.

Igen, ez egy ilyen tél volt. Remélhetőleg, a hó és néhány más elolvadtával végre tényleg ránk mosolyog a tavasz, s a valóság igazi arca. Az ország legnagyobb Betleheméről is ismert Vörsre, de már Zalakomárba is megérkezett az első gólya. Legkorábban oda érkezik meg évek óta.

Azt mondják a történészek, százhetvenegy évvel ezelőtt is furcsa volt a tavasz. Most már tudjuk, történelmünk egyik legszebb tavasza volt. Nem az időjárása, hanem mondanivalója miatt.

Európában végigsöpört a szabadság illúziója és vágya. Pestre is odaért, Párizsból, Prágából, Bécsen át. Petőfi, Jókai, Vasvári, a márciusi ifjak és a többiek, a pesti polgárok támogatásával, a Nemzeti Múzeum kertjében beírták magukat a magyar történelem krónikájába. A Nemzeti dal, a Tizenkét pont, Táncsics kiszabadítása lavinaszerűen indította el a nem csak fikciós magyar szabadságvágy kitörését.

Az európai forradalmak közül a magyar nemzet szabadságvágya volt a legnagyobb, bár rá egy évre a sokat szenvedett ország tavaszi forradalma úgy járt, mint az előző felszabadító szabadságharcok, felkelések. A magyar történelem sajátosságai szerint, idegen hatalmak segítségével leverték. De igazi hozadékát a mai napig is bőrünk alatt, pórusainkban érezzük. Végre érezzük. Saját erejéből szabad a magyar nemzet, s szabadok polgárai.  

A sajtószabadság, a népakarat, a népképviselet, az egyenlőség, bár élni még meg kell tanulnunk vele, nem csak szólam.

A mai függetlenséget, szabadságot, egyenlőséget, sajtószabadságot, a valóságot, most már, csak mi, magyarok tudjuk elbukni.

Áldott legyen március idusának eszméje, és áldott legyen a kor hőseinek neve. Áldott és szabad legyen végre a magyar haza, és hitében, erkölcsében, emberségében megtisztulva, legyen áldott az ettől és attól sokat szenvedett nemzet minden polgára, egymásra mutogatás, szétforgácsolódás nélkül. Hogy legyen értelme a Nemzeti dalnak, a kokárdáknak, az ünnepi egy szál virágoknak, és az emlékező koszorúknak.

Hogy az emlékgyertyák végre csonkig éghessenek.