S. Cs. és társa egy italboltban támadtak rá haragosukra: hétfőn ítélethirdetés várható bűnperükben

A Zalaegerszegi Járásbíróságon dr. Kovács Erzsébet büntetőtanácsa ítél majd holnap a garázdaság bűntettével és más bűncselekményekkel is megvádolt S. Cs. és társa felett, akik az ügyészek szerint, 2016 novemberében egy Zala megyei község italboltjában tartózkodtak, ahol a II. rendű vádlott szóváltásba keveredett egy vendéggel. A vitába S. Cs. is bekapcsolódott, de végül a vendéglátóhely üzemeltetője kitessékelte a vádlottakat a helyiségből. Később visszatértek, és az ismételt távozásuk során a II. rendű vádlott kiütötte a vendéglátóhely mellékhelyiségének ajtóüvegét.

Majd S. Cs. – még ugyanaznap – ismeretlenül maradt társaival újból megjelent az italboltban „revansot” venni. A vádlott társaival berontott a kocsmába, S. Cs. arcon ütötte a sértettet, majd társai fokossal, bottal, és egy napernyő rúdjával is bántalmazták, ütötték-rúgták a pórul járt férfit.

A holnapi tárgyaláson ítélethirdetés várható.

Papp Attila