Sokáig vezettek, a vége döntetlen lett

facebook megosztás

Pénzügyőr SE (16.) - FC Nagykanizsa (6.) 1-1 (0-1)

NB III nyugati csoport labdarúgó-mérkőzés, 21. forduló. Budapest, 250 néző. Vezette: Borbás B. (Rózsa, Bereczki). G.: Kretz (39.), illetve Vitelki B. (87.)

Nagykanizsa: Horváth M. - Szabó B., Major M., Gerencsér A. - Pál D., Kretz, Kovács Gy. (Kovács O.), Horváth D. - Horváth B. (Ekker), Hetesi, Lőrincz B. (Vittman). Vezetőedző: Barna László.


Kretz Bálint (piros szerelésben) egy remek lövés után szerzett vezetést Pasaréten, gólja, mint később kiderült, egy pontot ért

Fotó: Gergely Szilárd

A kanizsaiak úgy keltek útra, hogy a sereghajtó otthonában az előző fordulóbeli Ajka elleni pontgyűjtést szerették volna folytatni és ezt az első félidőben igyekeztek is nyomatékosítani. Ha a kanizsaiak számára minden kedvezően alakul, akár 3-0-s is lehetett volna javukra, a három helyett azonban egyet sikerült szerezniük Kretz Bálint révén. Az első félidő azért is húzódott el, mert az egyik hazai játékost sérülés miatt mentő szállított el. A második játékrészben ahogy telt az idő, úgy játszott minden a vendégek kezére, a hajrá pillanataiban azonban a „vámosok” egy szabadrúgást gólra váltottak, így kialakult az 1-1-es végeredmény.

- Csak azt mondhatom, ez a meccsünk is olyan volt, mint pesti fellépéseink többsége, bizony komoly nyomást kellett időnként kiállnunk - foglalta össze a találkozót Barna László, az FCN vezetőedzője. - Ettől függetlenül megvoltak arra az lehetőségeink, hogy három pontot hozzunk el a Pénzügyőrtől, sajnos, a végén csak egy lett belőle.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.