Szadista, brutális módon végezte ki saját, 15 éves, öreg kutyusát egy zalaegerszegi férfi

facebook megosztás

A bíróságnak lesz majd joga ítélkezni a 35 éves, megyeszékhelyi lakos büntetőügyében, de mielőtt lesújtana az ítészi kalapács, én bizony – legalábbis erkölcsileg, mert máshogy nem tudom – mindenképpen elítélem az egerszegi kutyagyilkost. És nem, nem érdekelnek a kifogások. Két öreg ebet gondozó kutyás gazdi vagyok. Bizony, sokszor nagyon nehéz, főleg, amikor megöregednek: betegségek, el nem hagyható, sokszor fárasztó és idegesítő rigolyák. Az idős kutyushoz sokkal több türelem kell már, mint egy fiatalhoz, de az ember, a gazdi ezt is vállalta, annak idején, mikor kölyökként magához vette a blökit. Öregszik, és egyre jobban sajnálja az ember, látva elesettségét, és még jobban szereti, mint addig. Hogy lehetett egy 15 éves, beteg, öreg kutyust így lemészárolni, mint azt ez a férfi tette? Ráadásul a saját kutyáját? További hozzáfűznivaló nincs, beszéljenek helyettem a tények, amelyekről dr. Pirger Csabát, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivőjét kérdeztem.

A 35 éves, zalaegerszegi férfinek 2003. decemberétől képezte a tulajdonát a „Lil Kim” névre hallgató, kistestű szuka kutya. Az ebet a zalaegerszegi ingatlanában tartotta, ahol édesanyja 2014. évben bekövetkezett haláláig részben vele együtt, közösen gondozta. Részben pedig – mivel a terhelt a fenti címről több ízben albérletbe költözött – édesanyja egyedül gondoskodott az állatról.

A 2014. évtől a kutyával kapcsolatos teendőket már a testvérével együtt látta el. 2018. tavaszán az idős eb lábán gennyező, vérző húskinövés keletkezett, étvágyát fokozatosan elvesztette, megvakult és a hallásával is problémák adódtak: állatorvosi ellátásban ennek ellenére nem részesült. 2018. júliusának végén a terhelt elköltözött az ingatlanból, ettől fogva a vádlottnak egyedül kellett gondoskodni az állatról. Ez egyre nagyobb terhet jelentett számára, egyre inkább zavarta a kutya állapota, az abból következő problémák, valamint az, hogy – mivel rendszeresen elmulasztotta az eb egészségügyi sétáltatását – gyakran a lakásba piszkított az állat.

2018. augusztus 20. napján az esti órákban, pontosabban meg nem határozható időben a terhelt megelégelte a fennálló helyzetet és úgy határozott, hogy véget vet a további kínlódásnak. Elhunyt édesanyja betegsége után megmaradt, Opioid típusú gyógyszerből 3 db 50 mg-os kapszulát tett az eb szájába és lenyelette vele, azzal a céllal, hogy attól a kutya elpusztuljon, majd lefeküdt aludni. Éjjel 1 óra 30 perc körüli időben arra ébredt, hogy az állat az előszobában vergődik, hátsó lábát húzza, erős hasmenés alakult ki nála és láthatóan nagyon rossz állapotban van. Ekkor elővett egy kalapácsot, majd a fekvő ebet tarkón vágta az eszközzel, a kutya felnyüszített, de továbbra is öntudatánál maradt. Másodszor is tarkón ütötte a kalapáccsal az állatot, ekkor már jóval nagyobb erővel, az eb azonban még így sem múlt ki, remegni és rángatózni kezdett.

A terhelt percekig nézte a magánkívüli állapotba került kutyát, végül a nyakörvénél fogva felemelte, úgy, hogy az az állat nyakára szoruljon. Néhány percig ebben a helyzetben tartotta a vonagló állatot, míg végül az elpusztult. A kutya tetemét elhelyezte egy szemeteszsákban, majd egy 1,25 kg tömegű súlyzótárcsával együtt hátizsákba rakta, és a zalaegerszegi, Alsóerdei úton lévő Aranyoslapi-forráshoz vitte, gyalogosan. A forrásnál egy pórázzal az élettelen állat nyakörvére erősítette a súlyzót, végül a tetemet a vízbe dobta.

Az ebet ért bántalmazás különös szenvedést okozott a kutya számára. A kalapáccsal történt erőbehatás szükségtelen fájdalmat okozott, majd a nyakörvvel való megfojtás a normálisnál elhúzódóbb ideig tartott, ugyanis a hasonló jellegű fulladás viszonylag gyorsan, 20-40 másodperc alatt eszméletvesztést okoz, jelen esetben azonban percekig eltartott a haláltusa. Mindezek miatt a Zalaegerszegi Járási Ügyészség állatkínzás bűntettével vádolta meg a brutális férfit a megyeszékhely járásbíróságán: ott döntenek majd a sorsáról.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.