Tavasz a kultúrában, kultúra a tavaszban

facebook megosztás

Március végén kezdődik a Tavaszi Művészeti Fesztivál. A több mint 20 éves múlttal rendelkező programsorozatban idén is országos és világhírű, valamint a helyi kulturális életben jelentős szerepet betöltő művészek és együttesek szórakoztatják közel két héten át az érdeklődőket.

Az összművészeti seregszemlét 1998 óta rendezik meg Nagykanizsán, a rendezvény 2000-re a város kiemelt fesztiváljává nőtte ki magát, valamint beválasztották a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségének tagjai közé. A több mint 20 év során számos híres művész és együttes ellátogatott a városba. Erre pedig vevő a publikum.

– Amikor a Kanizsai Kulturális Központ létrejött, bővült a helyszínek száma. Így már a HSMK, a Medgyaszay Ház, illetve a kiskanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Ház is a Tavaszi Művészeti Fesztivál rendelkezésére állt, de előfordult az is, hogy a Felsőtemplom, a Kórházkápolna, illetve a református templom szolgált helyszínéül egy-egy – általában zenei – eseménynek. A 2019-es tavaszi fesztivál is felvonultatja a teljes művészeti palettát. Nagyon fontosnak tartjuk ezt a kezdeményezést, hiszen így a színházművészet, a komoly- és a könnyűzene, valamint a jazz képviselői mellett a népi kultúra, s a helyi illetőségű művészeti csoportok is helyet kaphatnak – fogalmazott Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója.

A Tavaszi Művészeti Fesztivál szervezőinek már a kezdetektől az egyik fő célja az volt, hogy a helyi kulturális élet kiemelkedő egyéniségeinek, együtteseinek is lehetőséget biztosítsanak. Ez idén sem lesz másként.

– A nagykanizsai ORFF Ütőegyüttes egy izgalmas műsorral lesz a vendégünk a Medgyaszay Házban, hiszen mind a három csoportjukat megismerhetik az érdeklődők. Rajtuk kívül még egy helyi kötődésű fiatalember szerepel a fesztiválon. Április 5-én a Móricz Zsigmond Művelődési Házban a Varga Dániel Quartet ad koncertet. Az együttes névadója kanizsai születésű, 27 éves, és jelenleg a grazi zeneművészeti egyetemen tanul. Egy nemzetközi társasággal érkezik majd – tette hozzá Kovácsné Mikola Mária.

Az idei kulturális programsorozat a tavaly elhunyt Peterman Károly munkássága előtt tisztelgő emlékkiállítással kezdődik. A tárlatban olyan fotók is helyet kapnak, amelyek még sosem szerepeltek a nyilvánosság előtt. A március 25. és április 6. közötti két hétben Nagykanizsára érkezik a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Zorán is. A magyar dalszerző legenda és ikonikus előadó március 26-i fellépésének repertoárjába azok a dalok kerülnek be, amelyek nem számítanak kifejezett koncertslágernek, mégis elnyerték a rajongók szimpátiáját.

A meghívott vendégek közül szintén a Kossuth-díjasok táborát erősíti Berecz András, aki mesemondó estjével lép fel Dél-Zala fővárosában. A 2019-es Tavaszi Művészeti Fesztiválon az élet értelmét is megfejthetik az érdeklődők, hiszen az Örkény István egyperceseiből álló, zenés irodalmi esttel érkezik a szintén Kossuth-, valamint Jászai Mari-díjas Mácsai Pál és Lukács Miklós. A rendezvényt a Mendelssohn Kamarazenekar hangversenye zárja a Medgyaszay Házban.

Mikó-Baráth György

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.