Téltemetés a Piarista-iskolában

facebook megosztás

Ötletesebbnél ötletesebb jelmezekben vonultak fel, és még rövid produkciókkal is készültek a Piarista-iskola növendékei az intézmény farsangján.

A mintegy 160 kisdiákot megmozgató rendezvény az egyik legnépszerűbb a gyerekek körében, akik lázasan készültek az osztályok táncos, vidám műsorára is. A maszkázásból természetesen a pedagógusok sem maradtak ki. A legfrappánsabb öltözeteket zsűri díjazta. – Már hónapokkal ezelőtt megkezdődött az osztályműsorokra való készülés, és tapasztalataink szerint ez nagyon jó közösségformáló. Rendkívül szeretik a gyerekek is az előkészülteket: táncoltunk a testnevelésórákon, és a délutáni napköziben is próbáltunk. Van olyan gyermek, aki az osztálytársával együtt öltözött be, olyanok is, akik csoportosan, ők már itt készítgették a jelmezüket – fogalmazott Tamásné Deme Boglárka a Piarista-iskola alsós tagozatvezetője.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.