TeSzedd!

facebook megosztás

Idén is várja az önkénteseket a Zalaerdő a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért elnevezésű szemétgyűjtési akcióhoz. A többéves múlttal rendelkező országos program részeként a résztvevők ezúttal a Csónakázó-tónál tisztítják meg a környezetet. A kézi szemétszedés március 21-én 14 órakor kezdődik a kilátó alatti parkolónál, a cég azokat az önkénteseket is várja, akik előzetesen nem regisztráltak. A szükséges eszközöket, zsákokat, munkavédelmi kesztyűket, maszkokat a szervezők biztosítják, akik az összegyűjtött szemét elszállításáról és ártalmatlanításáról is gondoskodnak. Amint azt a felvételeink is bizonyítják, lesz tennivaló az erdőterületeken.

- Most egy országos programhoz, a TeSzedd! programhoz kapcsolódunk. Vannak nyílt programok ehhez kötődően, illetve zártakat is szerveznek a kollégák. Három nyílt helyszínünk van: az egyik a nagykanizsai Csónakázó-tó, ezen kívül a Zalaegerszegi Erdészet baki telephelyén lesz, onnét indulnak útnak, akik összeszedik a szemetet. Valamint Zalaegerszegen, Alsóerdőn - mondta Steyer Edina, a Zalaerdő Zrt. PR-ügyintézője.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.