Úgy, mint ősszel

SC Sopron (2.) – Ziccer NLSE (7.) 6-0 (5-0)

NB II Nyugati csoport női labdarúgó-mérkőzés, 12. forduló. Sopron, 50 néző. Vezette: Bazsó (Hegedüs M, Kovács Zs.). G.: Grubits (8., 42.), Németh Z. (13., 14.), Páli (30.), Sabján (60.).

Ziccer: Balassa Sz. - Gelencsér L., Szabó Zs., Kondor, Boros G., Farkas Cs., Szalai L. (Bársony L., 46.), Buncsák, Latin, Molnár R., Szollár. Edző: Benedek József.

A női labdarúgó NB II legutóbbi fordulójában Sopronban játszottak a kanizsai hölgyek, akiknek soraiból ezúttal is többen hiányoztak. Bizonytalanul is kezdtek, a hazaiak pedig nagy elánnal rögtön a kapujához szegezték ellenfelüket. Bizonytalan lestaktika, eltolódott védekezés jellemezte a vendégek játékát és a 8. percben szerezte meg a vezetést az SC Sopron. A gól után még jobban megzavarodtak a kanizsaiak és hat perccel később már 3-0 volt az állás. Átjáróház volt a látogatók védelme és még kétszer kapitulált is Benedek József együttese a szünetig. A második játékrészt már elszántabban kezdte a Ziccer, próbáltak játszani és némileg változott is a labdabirtoklás aránya. Ekkor már határozottabbak voltak és a középpályán is több labdát tudtak szerezni. Megvoltak a lehetőségeik is a kiegyenlítettebb játék mellett, ugyanakkor gólt még kaptak a vendégek, igaz, már csupán egyet. A végeredmény így azzá alakult, amilyen ősszel is született a két csapat mérkőzésén.

- Összességében annyit mondhatok, hogy ennyi hiányzót ilyen képességű csapattal szemben nem bírunk el, ez más együttest is megviselt volna játékában - fűzte a mérkőzéshez Benedek József, a Ziccer edzője. - Remélhetőleg a soproni meccs alkalmával sérült játékosainknak a következő két hét pihenő elég lesz a felépüléshez.