Újabb kiállítás nyílt a Rozgonyi-iskola galériájában

facebook megosztás

A kiállított használati tárgyak egykor a mindennapok részei voltak. Ma már jobbára csak múzeumokban lehet látni ilyeneket, azonban a tárlat testközelbe viszi a néphagyományt.- Szeretettel köszöntöm Zsovár Anita tanárnőt, népi iparművészt, aki gyapjúszőnyegeket hozott ma erre a kiállításra, és Horváth Ferenc fafaragót, aki faragásokkal érkezett - mondta el Kovácsné Pintér Renáta a Rozgonyi-iskola pedagógusa.

A diákok a szövési technikákat és az eszközöket is megismerhették. - Régen azok a lányok mentek férjhez, akik tudtak szőni. Ez azt jelentette, hogy minden lány megtanult szőni. Most sincs ebben semmi ördöngősség. Mi nem vászonnal szövünk, hanem gyapjúval, birkagyapjú feldolgozott fonalát használjuk fel – árulta el Zsovár Anita.

Horváth Ferenc munkáin visszatérő motívum a magyar címer, a Rozgonyi-iskolába is olyan ajándékkal érkezett, amelyen szerepel. - Kiskanizsán, a Templom téri iskolában tanultam meg faragni, Popellár Jenő bácsi tanított bennünket. Ő egy nagyszerű ember volt, jártam hozzá modellezni is, büszkén mondom, 1971-ben úttörő olimpiai bajnok voltam. Tehát a modellezés és a faragás volt a kedvencem. A mai napig, télen ráérek, és mindig faragok – mondta el Horváth Ferenc. A tegnap nyílt kiállítás tanítási időben tekinthető meg a Rozgonyi-iskola galériájában.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.