Valamiért megharagudott rokonaira, majd öléssel, gyújtogatással fenyegetőzött egy 50 éves férfi

facebook megosztás

Igencsak megdühödött unokatestvérére és annak párjára egy törökbálinti férfi. A harag oka máig sem derült ki, azonban oly nagy volt az 50 esztendős férfiban, hogy öléssel, gyújtogatással, torokelvágással fenyegette meg rokonait, akik végül zaklatásért jelentették fel. A büntetőügy részleteiről dr. Pirger Csabát, Zala főügyészségének sajtószóvivőjét kérdeztem.

Egy törökbálinti, 50 éves férfi 2018. áprilisát megelőzően évekig jó viszonyban volt unokatestvérével, valamint annak párjával. Ebben az időszakban a zalaegerszegi sértett és kedvese számos alkalommal meglátogatták a terheltet törökbálinti otthonában, aki azonban, máig ismeretlen okból megharagudott a sértettre: történt mindez 2018. áprilisában.

Ezt követően a terhelt az e-mail címéről, a 2018. június 10. napja és 2018. július 14. napja közötti időben 5 db üzenetet küldött a sértett e-mail címére. Ezen üzenetekben sértegette, becsmérelte a sértettet, valamint különböző kifejezésekkel, azzal fenyegette meg, hogy meg fogja őt ölni. Így például azzal, hogy a nyakát elvágja, lelövi, felgyújtatja a sértett lakóházát, a gégéjét széttapossa. Szándékának megerősítése végett pedig beszámolt arról, hogy ölt már embereket, akiket aztán elásott. A terhelt által küldött üzenetek a sértettben komoly félelmet keltettek, ezért 2018. július 05. napján, majd 2018. július 30. napján is magánindítványt terjesztett elő a terhelttel szemben. Ezért a Zalaegerszegi Járási Ügyészség zaklatás vétsége miatt emelt vádat a törökbálinti férfi ellen.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.