Véget ért az évad Kanizsán

facebook megosztás

Méltó módon búcsúztatta a kanizsai közönség a Filharmónia Fortissimo bérletének idei évadát. A Hevesi Sándor Művelődési központban ezúttal a Savaria Szimfonikus Zenekar adott komolyzenei koncertet. – Én úgy gondolom, hogy egy nagyon egyéni hangzásvilágot képviselünk. Nagyon jól ötvöződnek a fiatal művészek és a tapasztaltak – pont most van egy generációváltás nálunk. A ’74-ben alakult zenekar 1978-79-re érte el azt az állományt, ami egészen napjainkig, vagy az elmúlt két évig dolgozni tudott együtt. Azóta nyugdíjazások, egyéb okok miatt lassan cserélődik a zenekar, viszont a tapasztalt kollégák még tudják inspirálni a fiatalokat, a fiatalok pedig adnak egy kis erőt, egy kis lendületet – fogalmazott Kiss Barna, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója. 


Az est vendégeként Chisa Kitagawa is közreműködött

Az est vendégeként Chisa Kitagawa is közreműködött. A fiatal hegedűvirtuózt a 2017-es Bartók Világverseny különdíjasaként ismerhette meg a közönség. Szólistaként koncertezett már egyebek mellett a Tokiói Szimfonikus Zenekarral és a bécsi Orpheus Kamarazenekarral is. A koncerten Sibelius d-moll hegedűversenye és Sosztakovics 12. d-moll szimfóniája csendült fel. A zenekart Izaki Masahiro vezényelte, aki 1998-tól 2001-ig vezető karmestere és művészeti vezetője is volt a zenekarnak.– Nagyon jó volt a kapcsolatunk. Mindig elfogadták azokat a változtatásokat, amiket én végrehajtottam. És mindezt nagyra értékelem, hogy mindig ilyen együttműködők voltak – mondta el Izaki Masahiro karmester.

A következő évad repertoárján a Nemzeti Énekkar énekművészei, a Budapesti Fesztiválzenekar is szerepel, de Kanizsára látogat majd egy közös est keretében Miklósa Erika és Horváth István is, valamint a Philharmonic Brass Quintet Vermes Tímea szoprán közreműködésével.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.