149 éves a Kiskanizsai Polgári Olvasókör

facebook megosztás

1870-ben, Hajgató Sándor javaslatára alakult meg a Kiskanizsai Polgári Olvasókör. A tagjai kulturális gyarapodását szolgáló egyesület csaknem 150 év után is aktívan működik.– Ez az olvasókör azért fontos, mert meg kell hogy őrizzük az eleinknek a jussát. Úgy gondolom, hogy ha ők akkor a kulturális dolgokért áldozták az idejüket, a pénzüket, a munkájukat, akkor nekünk kötelességünk ezt a 149 éves olvasókört továbbra is megőrizni és fenntartani – mondta el Salamon Sándorné, a Kiskanizsai Polgári Olvasókör elnöke.

A Kiskanizsai Polgári Olvasókör az idősebb korosztály kulturális szórakozását biztosítja, de szeretnék, ha programjaikhoz a jövőben több fiatal is csatlakozna. Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő köszönetet mondott mindazoknak, akik munkájukkal segítik az egyesület tevékenységét. – Egyrészt azért, mert hagyományt őriznek, nemcsak az egyesület munkájának, az egyesület életének, az elődöknek a hagyományát, hanem a magyar néphagyományt is. Azzal, hogy minden alkalommal, amikor egy rendezvényt szerveznek, akkor a magyar népdal, a magyar nóta elhangzik. És ezt lássuk be: ez a mi örökségünk, ez a miénk – fogalmazott Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő.


Cseresnyés Péter miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő köszönetet mondott mindazoknak, akik munkájukkal segítik az egyesület tevékenységét

A rendezvényen az elhunyt tagtársakról is megemlékeztek, majd elismeréseket adtak át azoknak, akik kiemelkedően sokat tettek az olvasókörért. Idén Heizlerné Horváth Mária és férje, Heizler György, valamint Göttli György és Balogh József kapott emléklapot. A kulturális műsort az Árvácska Dalkör nyitotta meg, majd további zenés, táncos produkciók következtek.  

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.