A kanizsai járásbíróság elnöke számoltatja el holnap azt az olaszt, aki miatt 22 kiskutya pusztult el

facebook megosztás

22 uszkár kölyök pusztult el egy olasz állampolgár – L. M. – embertelensége miatt

Huszonketten voltak. Huszonkettő kis csöppség, akiknek a sorsa megpecsételődött, és akikre a halál várt, mikor elszakították őket anyjuktól. Egyaránt hibásak a lelketlen szaporítók és úgyszintén egy pénzéhes állatkereskedő. Nekik „köszönhető” az, ami a kölykökkel történt: majd két tucatnyi, gépkocsiba zsúfolt és több száz kilométeren át, embertelen körülményeken között utaztatott uszkár kölyök fejezte be rövidke életét 2017 decemberében, Nagykanizsán.

Holnap Dél-Zala központjának járásbíróságán, a bíróság elnöke számoltatja majd el tettéért L. M. olasz állampolgárt: dr. Hajdu Ildikó büntetőbíró várhatóan a talján távollétében hoz majd ítéletet. A nem csupán az állatbarátokat, de minden jó érzésű embert megrázó bűneset részleteiről a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivőjét, dr. Jánky Judit főügyészségi ügyészt kérdeztem, még a tavalyi esztendő augusztusának elején: ebből idézünk most.

– Az olasz állampolgárságú terhelt a hazájában hivatalos munkahellyel nem rendelkezett, szabadidejében állattenyésztéssel foglalkozott – kezd a szomorú bűntett részletes ismertetésébe a főügyészségi ügyész. – 2017 novemberének végén határozta el, hogy bevételét Magyarországról illegálisan Olaszországba szállított kölyökkutyák értékesítéséből egészíti ki. Tervének végrehajtása érdekében egy barátjától kölcsön kérte az olasz hatósági jelzésű, Opel Corsa típusú személygépkocsiját, és ezt követően felkérte olasz barátját, hogy legyen a sofőrje és segítsen a kiskutyák Magyarországról Olaszországba történő szállításában. Társa baráti alapon, anyagi ellentételezés nélkül elvállalta a kölcsönkért jármű vezetését, azonban az állatok adás-vételében, valamint szállítási körülményeinek kialakításában nem vállalt részt. A két férfi 2017. november 30. napján érkezett meg Magyarországra, majd Budapest, Monor és Kecskemét településekre mentek, ahol a terhelt a büntetőeljárás során ismeretlenül maradt személyektől összesen 22 darab, uszkár fajtájú kölyökkutyát vett át.

– Az Olaszországba történő szállítás céljából átvett ebek közül 6 kiskutya életkora a nyolc hetet sem érte el, körülbelül 4 hetesek lehettek csupán, őket az anyaállattól a terhelt jogszabálysértő módon, idő előtt választotta el, továbbá nem gondoskodott a szállításhoz szükséges állategészségügyi dokumentumokról, a szükséges egyedi azonosító jelzés elhelyezéséről, valamint oltásokról sem – hangsúlyozta dr. Jánky Judit. – A férfi a kölyökkutyákat a gépjármű utasterében lévő 3 db állatszállító boxban, valamint a gépjármű csomagtartójában helyezte el, oly módon, hogy az egyes dobozokba 4 – 4, illetve 2 állatot zsúfolt be, míg a csomagtartóba pedig 12 kiskutyát rakott be. Majd az „ebszállítmánnyal”, 2017. december 1-jén – pontosabban már meg nem állapítható időpontban és útvonalon – elindultak Szlovénia irányába, abból a célból, hogy Magyarországot elhagyva Olaszországba, a terhelt lakóhelyére jussanak a szerencsétlen kis állatokkal.

– A rendőrök az Opelt 2017. december 1. napján, 16.45 órakor vonták intézkedés alá az M70-es autóúton, mely során észlelték az illegális ebszállítás tényét, és ezért a kiskutyákat haladéktalanul lefoglalták, majd az Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület által üzemeltetett nagykanizsai állatmenhelyre szállították be. A nyomozás során bebizonyosodott, hogy az olasz férfi a magyar átvételi helyszínektől Olaszországig tartó, legalább 11 órás időtartam utazást jelentő útra a kiskutyák etetéséről, itatásáról, mozgatásáról, a járműben történő levegőcseréről nem gondoskodott. A szállítás során a kiskutyák részére nem volt biztosítva a szükséges férőhely a természetes testhelyzetben történő utazáshoz, továbbá a szükséges légcsere sem állt rendelkezésre, mely miatt a kölyökkutyáknál fennállt a súlyos egészségkárosodás, fulladás, elhullás veszélye. Az is bizonyos, hogy az átvételi helyszínektől az elfogás helyszínéig tartó, több óra időtartamú utazás az állatok számára stresszel és gyötrelemmel járt – emelte ki a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője. – Az olasz állampolgárságú terhelt általi bánásmód, különösen az anyjuktól történő indokolatlan idő előtti elválasztás miatt, a kölykökre végzetesnek bizonyult. Habár a kiskutyák a nagykanizsai állatmenhelyre való beszállításukat követően, stresszes állapotuk, gyengeségük, valamint parvovírusos (vírusos bélfertőzés) betegség elleni védelmük céljából orvosi kezelésben részesültek, azonban az állatok elkülönítése és a gondos orvosi ellátás ellenére a következő 26 nap leforgása alatt valamennyi kiskutya – feltehetőleg parvovírus okozta bélgyulladás miatt – elpusztult.

– A kiskutyák megbetegedése és elhullása a szállításuk során jelentkező, terhelti bánásmódra vezethető vissza, amely a kedvezőtlen hatások és az ennek során őket ért fertőzés miatt következett be – szögezte le dr. Jánky Judit. – Mindezek miatt a Nagykanizsai Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat az olasz állampolgár ellen a dél-zalai város járásbíróságán. Holnap a tárgyalás megnyitása után tanúkat fog meghallgatni a bíróság.

Milliókkal csapta be barátnője családját

Három és fél millió forintos kárt okozott barátnője testvérének K. B., akinek holnap folytatódik az elszámoltatása a Keszthelyi Járásbíróság dr. Palotay András vezette büntetőtanácsa előtt.

A vádirat szerint K. B. 2017 júniusában azzal kereste fel barátnője testvérét, hogy egy saját ötlet alapján vállalkozást szeretne alapítani, amelyhez befektetőt és tulajdonostársat keres. A nagyobb összegű anyagi támogatás reményében megtévesztette a sértettet az 50%-os tulajdonrész ígéretével, valamint azzal, hogy azt állította: a vállalkozás alapításának lépéseit már megtette. Ezt követően a sértett több alkalommal – ügyintézésre, szabadalom levédésre – összesen 2.800.000.-Ft-ot adott át a férfinak, azonban az vállalkozás nem jött létre.

A vádlott a vállalkozás indítására hivatkozva 2017 tavaszán– szintén anyagi haszonszerzési céllal – a sértett édesapjától is átvett 600.000 forintot. K. B. összesen 3,4 millió forintos kárt okozott barátnője családjának. A holnapi tárgyaláson a sértett és a tanúk meghallgatása várható majd.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.