A képzőművészet napja

facebook megosztás

A képregények világába kalauzoló kiállítás nyílt a Batthyány Lajos Gimnázium galériájában. Az alkotásokat a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola képzőművészet tagozatának növendékei készítették.

A kiállítás megnyitóján a képzőművészet időtlenségére és az alkotás örömére hívta fel a figyelmet Baráth Zoltán igazgató. A paravánokon látható munkákat Bekő Veronika művésztanár értékelte, mint fogalmazott: a fejlődéshez nem elég a tehetség, szorgalomra és kitartásra is szükség van.


A kiállítás szerdán nyílt meg. A képen balról jobbra: Kovács Katalin, Baráth Zoltán és Bekő Veronika

– Nagyon jó látni visszamenőleg, hiszen én is tanítottam itt, hogy a kezdeti próbálkozásokból milyen jó munkák, tanulmányrajzok születnek. Látni a térlátás, a kompozíció, a felületképzés, a tónusok, illetve a különböző eszközök használatának a fejlődését. Ez nem megy egyik pillanatról a másikra – fogalmazott.

A tagozat minden évben, az úgynevezett képzőművészet napján kiállításon mutatja be, mi mindennel foglalkoztak a növendékek a tanév során.

– Ebben az évben a legfőbb téma a képregények világa volt. Sokat foglalkoztunk a plánokkal, képkivágásokkal. Egész évben ezzel foglalkoztunk, s hogy erre nem untak rá a gyerekek, azt a technikai sokféleség és a témák különböző irányú feldolgozása okozta – mondta el kérdésünkre a növendékek tanára, Kovács Katalin.


Képkockák Körhöcz Bence munkájából. A foglalkozások középpontjában idén a képregénykészítés állt

A képzőművészeti tagozaton zömében általános iskolások tanulnak, valamint néhány gimnazista. A diákok sokféle stílussal és technikával megismerkednek a heti kétszer kétórás foglalkozásokon.

– Nemrég kipróbáltam a szenet, és azóta, ha csendéletet kell csinálni, csak azzal csinálom, mert nagyon megtetszett. Eddig a dörzsölődős hangja miatt nem szerettem, de most már hozzászoktam. És a tust, valamint a vízfestéket is szeretem – árulta el Simon Eszter.

A tárlaton negyven növendék 2-3 alkotása látható. A tagozatok bemutatkozása a néptáncosokkal és a klasszikus balett szakosokkal folytatódik a tánc napján, május 11-én a HSMK-ban.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.