A zene és a tanúságtételek erejével

facebook megosztás

A megyeszékhelyi Rád Találtam-csoport negyedik alkalommal tartott lelki napot a Piarista-iskolában. A programok között – a zenés imádságok mellett - csoportfoglalkozások és önismereti játékok is szerepeltek.

Már jól ismerték a Rád Találtam-csoport dalait a Piarista-iskola diákjai, hiszen már negyedszer lelki napot a kanizsai intézményben a megyeszékhelyi csoport. A diákok közül sokan várták már a zenés dicsőítést, hiszen ez igazi feltöltődést jelent legtöbbjük számára. – Nekem ez az egész dolog abszolút pozitív csengésű, már csak azért is, mert ez tulajdonképpen olyan számomra, mint egy kikapcsolódás. Nekem a zenék tetszenek a legjobban. Olyan ez szinte, mintha beülnék egy koncertre és lazítanék, ugyanakkor mégis nagyon mély mondanivalója van a dalszövegeknek - említette Bali Georgina, a Piarista-iskola diákja.

A lelki nap programjában tanúságtételek is szerepeltek. Itt különböző előadók mesélik el Isten közeli élményeiket. Nekem ebből az egész programkörből a tanúságtételek a kedvenceim. Rengeteget tanulhattunk már ezekből. Egyet ki is emelnék: egy férfi autóbalesetet szenvedett, s mégis túlélte. Ez nekem nagyon meghatározó volt és nagyon inspiráló - tette hozzá Németh Virág, a Piarista-iskola gimnazistája.

Az idén 10 éves Rád Találtam-csoport célja a lelki nappal az volt, hogy tartalmasabbá tegye a nagyböjtöt, és a zenés, csoportos foglalkozással segítse a diákok lelki felkészülését a húsvéti ünnepekre. – 2009-ben azzal a gondolattal indultunk el, ahogy Jézus mondta: nem ti választottatok engem, hanem választottalak titeket, rád talált a jó Isten, mi pedig egymásra. Ezt az üzenetet próbáljuk továbbadni, elsősorban középiskolás fiataloknak. Így járjuk már az országnak gyakorlatilag minden szegletét, itt Nagykanizsán negyedik alkalommal vagyunk lelki napon - mondta Sziráki Péter, a Rád Találtam Dicsőítő Csoport főszervezője. 

A Piarista-iskola tornatermében tartott rendezvényen két tanúságtételt is hallhattak a diákok, valamint a rendezvény végén szentségimádást is tartottak a szervezők.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.