Az egy pont azért meglett

facebook megosztás

Pápai Perutz FC (8.) – FC Nagykanizsa (6.) 2-2 (0-2)

NB III Nyugati csoport labdarúgó-mérkőzés, 23. forduló. Pápa, 150 néző. Vezette: Horváth P. (Bognár L., Rigó). G.: Tóth L. (59.), Jurik (77. - 11-esből), illetve Lőrincz (22.), Kovács Gy. (28.). Kiállítva: Kovács Gy. (89.)

Nagykanizsa: Horváth M. - Pál D., Szabó B., Gerencsér A., Horváth B. - Kretz (Vittman, 80.), Béli M. (Bagó, 77.) – Hetesi (Ekker, 67.), Kovács Gy., Horváth D. - Lőrincz. Vezetőedző: Barna László.


Kovács György (10) tett arról, hogy születésnapja emlékezetes legyen, hiszen előbb gólt fejelt Pápán, majd a mérkőzés hajrájában második sárgával kiállították

Fotó: Gergely Szilárd

Egy hosszú ideje nyeretlen, a hét közben edzőváltáson átesett Pápához látogatott az FC Nagykanizsa, a kanizsai együttesről pedig túlzás lenne azt állítani, hogy csúcsformában pörög az utóbbi hetekben, ugyanakkor idegenben ezúttal dicséretesen kezdett. Sőt, egy teljes félidőt írhatunk Horváth Balázsék javára, hiszen a nem éppen barátságos időjárási viszonyok között kétgólos előnyre tettek szert 45 perc után. Előbb Lőrincz Bence kapáslövése talált utat a hálóba, majd a születésnapos Kovács György tett arról, hogy emlékezetes legyen a délután: fejjel volt eredményes. Ahogy ilyen esetben többször is a szünet nem a legjobb időzítéssel jön, illetve a 2-0-nál kevés „álmosítóbb” eredmény van, az a fordulás után ez be is bizonyosodott. A hazaiak úgy tudtak egyenlíteni, hogy a mérkőzésből 2-2 után még jócskán volt hátra, azt ugyanakkor kanizsai oldalon vehetik pozitívumnak, - Kovács György második sárga utáni kiállításával együtt főleg -, hogy lehozták ezt követően úgy a mérkőzést, hogy egy pont maradt azért a tarsolyban.

- Kettő nulla után talán már a mérkőzést hozhattuk volna, de a helyzetek alapján a döntetlent reálisnak vehetjük, főleg úgy, hogy tizenegyest is ítéltek ellenünk, illetve a végén még állítottak is ki tőlünk játékost – értékelt a találkozó után Barna László vezetőedző.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.